Trump halálát vitték színpadra, most fenyegetik őket

2017. június 20. 08:59

Egy New York-i színház Trump halálát mutatja be új darabjukban, a reakciókat viszont nem teszik zsebre.

2017. június 20. 08:59

Shakespeare Julius Caesar drámáját már sokan vitték színpadra modern köntösben is, azonban az New York-i Public Theater most úgy döntött, tovább feszegeti a határokat. Caesat halálának jelenetében ugyanis a főszereplő kék öltönyt, piros nyakkendőt és narancssárga parókát visel: a kísérteties hasonlóság Trump-al pedig nem véletlen, a rendező szándéka egyértelmű volt. Az amerikai elnök fia, Donald Trump Junior a twitterén reagált az esetre: „Komoly kérdés: mikor vált a »művészet« politikai közbeszéddé és ez megváltoztat bármit is?”.

A színház azóta több szponzorától elbúcsúzhatott és sorra kapják a fenyegetéseket. A levélírók azonban nem fordítanak túl nagy jelentőséget annak, melyik színháznak is fejezik ki felháborodásukat: a massachussets-i Shakespeare & Company Színház ötven, a  texasi Shakespeare Dallas 90 üzenetet kapott. A reklamálók pedig nem fogják vissza magukat, elég szélsőséges és nem túl adekvát leveleket írnak: „Ti egy csapat szörnyszülött vagytok… minden ilyen szörnyszülöttet az Iszlám Államhoz kéne küldeni. Ők majd elintéznék, hogy valódi késekkel gyilkoljanak le titeket”, „Remélem meghalsz a családoddal együtt” és ehhez hasonlók.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. június 20. 13:52
Egy hatalmas méretű, bőrszínű, szivar alakú léggömbön.
KannibálTatárÚr
2017. június 20. 10:00
Nem. Biztos, hogy nem. A pokolba megy.
buckafej
2017. június 20. 09:35
Egy olyan országban, ahol elég sok elnök elleni merénylet volt, néhány sikerült is, nem mutatnék be ilyen darabot. Másrészt gusztustalannak is tartom. Harmadrészt pedig a ki szelet vet, vihart arat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!