Fiatalokkal tanácskozik Ferenc pápa

2017. október 04. 16:23

Katolikus, más vallású és ateista fiatalokat fogad az egyházfő a következő szinódus előtt, mely az ifjúságról szól majd.

2017. október 04. 16:23

Katolikus, más vallású és ateista fiatalokat is a Vatikánba hívott Ferenc pápa a szerdai általános audiencián. A világ különböző részeiből várt fiatalok 2018. március 19. és 24. között tanácskoznak a hitről és az őket övező világról. A fiatalok most bejelentett találkozója megelőzi a 2018 októberében esedékes XVI. rendes püspöki zsinatot (szinódus), amely a „A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” címet kapta. Az olasz sajtó megfogalmazása szerint a következő zsinat a fiatalokról szól, ezért szólította Ferenc pápa őket Rómába.

A pápai bejelentést követő vatikáni közlemény szerint a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy beszéljenek elvárásaikról és vágyaikról, valamint kétségeikről és aggályaikról a „mai világ összetett történései” közepette. Nem ez az első alkalom, hogy a püspöki zsinatot úgynevezett zsinat előtti találkozó előzi meg: hasonlót tartottak az 1987-es és az 1991-es zsinat előtt is. A márciusi találkozóra a katolikus egyházmegyéket és a keleti egyházakat képviselő fiatalokat várják más vallások fiataljaival együtt, egyházi ifjúsági mozgalmak és egyesületek tagjait, a szerzetesi életre vagy papi hivatásra készülő fiatalokat, valamint az oktatásban, a kulturális életben, sportban fiatalokkal foglalkozó szakértőket, pedagógusokat és önkénteseket.

A találkozón felmerülő témák, kérdések, javaslatok a püspöki zsinat részét jelentik majd. Június óta  konzultációra bocsátották a szinódusra készült honlapot is – youth.synod2018.va –, amelyen olvasható a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), valamint az a kérdőív, amelynek válaszai szintén a püspöki zsinat tartalmát bővítik. Mindezek alapját készül majd el október előtt a zsinat úgynevezett munkaokmánya (Instrumentum laboris), amelyet a püspökök a zsinaton megvitatnak. A szinódus az egyház püspökeinek időszakos gyűlése, amelynek témáját a pápa jelöli ki. Ferenc pápa nem sokkal megválasztása után rendkívüli püspöki zsinatot hirdetett meg a családról, amelyet 2014 októberében tartottak meg, majd ezt 2015-ben rendes püspöki zsinat követett. A szinódus nem döntéshozó, hanem tanácsadó szerv. A szinódus záródokumentumát átadják a pápának. A 2015-ös zsinatot Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása követte.

A két évvel ezelőtti zsinat egyik újdonsága az volt, hogy a szinódus egy része a nyilvánosság előtt zajlott egyenes internetes közvetítésben.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gerebenes Ramon
2017. október 07. 21:54
Őszentségének nem a Vatikánban, hanem a Kamionon van a helye.
Bástyaelvtárs
2017. október 05. 14:12
nincs olyan ISIS dzsihadista harcos aki annyira gyűlölné az egyházfőt mint az "igazmagyar" keresztény fideszbirkák. És ezek akarják megvédeni a keresztény európát a muszlimtól? :) rosszabbak mint a legvéresebb szájú muzulmán. A krisztusi hitelvek, a keresztényi irgalom nyomokban sem fedezhető fel a beteg lelkivilágukban.
mokány
2017. október 05. 13:00
Saul (Pál) volt az első reformátor (Deformátor).
briganti
2017. október 05. 11:14
Na, most untam el ezt a vén hülyét. A farizeusi nyilatkozatai és cselekedetei miatt nem tudom benne már tisztelni az egyházfőt. Lehet, hogy Ratzingert nem véletlenül takarították el?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!