Tömegek követelik Mugabe távozását

2017. november 18. 15:55

Több ezren gyűltek össze szombaton Robert Mugabe hivatala előtt, hogy a zimbabwei elnök távozását követeljék. A demonstrációra a hadsereg és a kormánypárt is áldását adta, a BBC tudósítója szerint népünnepélyre hasonlít.

2017. november 18. 15:55

Több ezren gyűltek össze szombaton Robert Mugabe zimbabwei elnök hivatala előtt, hogy a távozását követeljék – írja a BBC. Az afrikai országban a héten a hadsereg vette át a hatalmat, hivatalos magyarázat szerint azért, hogy megtisztítsák Mugabe elnök környezetét a bűnöző elemektől. Elemzők szerint viszont Grace Mugabe, az elnök neje és a nemrégiben leváltott alelnök, Emmerson Mnangagwa köre közti hatalmi harcról van szó, és a kilencvenhárom éves elnök távozását várják. Mugabe utoljára pénteken jelent meg a nyilvánosság előtt egy diplomaosztón, jelenleg házi őrizetben tartja a hadsereg, a hírek szerint tárgyalásokat folytat a katonai vezetőkkel.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a tüntetés – melyet a függetlenségi háború veteránjainak szervezete, a hadsereg és a Zanu-PF nevű kormánypárt is támogat – népünnepélyre hasonlít: zimbabwei zászlókat lengető, eufórikus tömegek lepték el a főváros, Harare utcáit, és az elnök távozását követelik. Az egyik tüntető egyenesen „forradalomról” beszél. A demonstrálók Mugabe hivatala elé vonultak, ahol Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető tartott beszédet.

Pálfi Lászlóval, az ELTE dokturanduszával néhány napja készítettünk interjút a zimbabwei helyzettel kapcsolatban.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ezredes
2017. november 19. 17:15
Mugabe Újsághír: Zimbabwe (Dél-Rhodézia) örökösen hibbant elnöke,, a 94 ées Mugabe ismét benevezett az elnökválasztási versenybe. "A választók akkor is írják fel Mugabe nevét a szavazócédulára, ha meghalna, ezzel fejezhetik ki az államfő iránt érzett szeretetüket" - magyarázta Grace Mugabe, az elnök unokakorú felesége. (2017 február) A nagy nemzetközi hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Zimbabwét helyi idő szerint 2017. április 1-én reggel 7 óra 30 perckor a Richter-skála szerint egy 8,5-ös erősségű földrengés rázta meg. Kétmillió ember meghalt, félmillió eltűnt, ötmillió megsebesült. Az ország romokban hever, a földrengés hatalmas pusztítást okozott, bár messze nem akkorát, mint amekkorát Mugabe elnök a harmincéves unortodox kormányzása alatt. Az országnak sürgős segítségre volt szüksége, a világ lelkiismerete feltámadt és felélénkült, csak úgy özönlöttek a felajánlások. Az USA küldött tízezer db Stinger vállról indítható légvédelmi rakétát, hogy a zimbabwei demokrácia meg tudja magát védeni, ha netán arra ólálkodnának az oroszok. A britek a rhodéziai szép napok emlékére, továbbá a korábbi nemzetközösségi kohézióra emlékezve és emlékeztetve, kétszáz csapatnak elegendő krikettfelszerelést ajánlottak fel.A franciák önjáró szaporodóképes krokettekkel járultak hozzá az éhínség leküzdéséhez. A kubaiak kétezer ápolót és ugyanannyi ápoltat küldtek, akik addig is egymást felügyelték, amíg sikerült összefogdosni az oltás elől menekülő bennszülötteket. Oroszország ezer db Matrjoska-babát küldött, a legnagyobb Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint formázta, a belsejében Recep Tayyip Erdogánnal Erdogán belsejében Orbán Viktorral, és Orbán belsejében egy kis fekete törpével, szemüvegben és hitlerbajusszal, isten uccse, pont úgy nézett ki mint Mugabe elnök. A gáláns svájciak az ősi hagyományoknak megfelelően pénzügyi segítséget ajánlottak fel, egészen pontosan 100 trillió dollárt (one hundred trillion dollars), ami - lévén zimbabwei dollár - a beváltás pillanatában kb. 100 magyar forintot ért. A magyar kormány is kivette részét a nemzetközi összefogásból, és a „620 nanométeres hullámhosszú kereszt” révén a régi elfekvő KGST-készletekből ötvenezer végbélkúpot és negyvenezer gumikesztyűt küldött Zimbabwéba. (Az önkényuralmiságot visszanosztalgiázó „vörös” szó verbális és írásos felhasználása ugyanis Magyarországon bűncselekménynek számít, valahol a csoportos fegyveres rablás és a minősített hazaárulás között.) A szomszédos Dél-afrikai Köztársaság válságtanácskozást hívott össze, hogy úgyis mint Afrika egyik legfejlettebb országa (rejtély, hogy miért egyik, amikor nincs is másik) hathatós segítséget nyújtson a testvéri zimbabwei népnek az iszonyatos tragédia következményeinek felszámolására. Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy a borzalmas emberdeficit pótlására, a nemzeti élőerő feltőkésítése érdekében összegyűjtik és hazaküldik Zimbabwéba azt a három millió, nagyrészt a quequetz (kekec) törzsből származó migránst, akik az elmúlt években dokumentumok nélkül, illegálisan lépték át a zimbabwei-délafrikai határt, hogy a fejlett déli szomszéd szociális rendszeréből kinyerhető, az otthoni állapotokat nagyságrenddel felülmúló luxust (heti kétszeri étkezés, ingyenes szeméttelepi belépő, diszkrét belvárosi kukázás, korlátlan szabadtéri lakhatás, stb.) élvezhessék. A dél-afrikaiak csak a hazatelepítés költségeire tartottak igényt, igaz, nem zimbabwei dollárban, hanem konvertibilis randban. (Az is igaz, normális zimbabwei sem számol másban. Randban? Rendben!) Ilyen az, amikor a világ összefog. We are the world. Zimbabwe pedig nem volt, hanem lesz. Ezredes, Solymár (2017)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!