Die Welt: Csökken a távozó menedékkérők száma Németországban

2017. december 21. 15:47

A kormány növekedést célzó próbálkozásai ellenére is csökkent a Németországból távozó menedékkérők száma – közölte csütörtökön a Die Welt.

2017. december 21. 15:47

A kormány növekedést célzó törekvéseivel ellentétben csökken a Németországból önként vagy kitoloncolás révén távozó menedékkérők száma – írta csütörtökön a Die Welt című német lap. Az újság felidézte, hogy Angela Merkel kancellár tavaly év végén 2017 legfontosabb menekültügyi feladatának nevezte a távozásra kötelezett menedékkérők hazajuttatásának felgyorsítását, és „nemzeti erőfeszítést” sürgetett az ügyben.

A kormányzati szándék ellenére a kitoloncoltak száma a legjobb esetben is csak stagnál az idén, ezt jelzi, hogy november végéig 22 190 menedékkérőt toloncoltak vissza a hazájába, vagy az uniós menekültügyi rendszer előírásai alapján ügyében illetékes országba, míg tavaly egész évben 25 375 elutasított menedékkérőt toloncoltak ki. A német állam pénzügyi támogatásával önként távozók száma pedig csaknem megfeleződött, míg az idén november végéig 27 903 menedékkérő távozott az önkéntes hazatelepülési programok révén, 2016 azonos időszakában 50 759 menedékkérőt sikerült hazajuttatni ezen az úton – írta a Die Welt a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kimutatása alapján. Közben a távozásra kötelezett menedékkérők száma egyre emelkedik, a BAMF az idén november végéig elbírált 579 ezer menedékjogi kérelem közül 327 ezret nem fogadott el.

A szövetségi belügyminisztérium álláspontja szerint a távozók számának csökkenésében annak is van szerepe, hogy tavaly kiugróan sok menedékkérő hagyta el az országot. A 2016-ban hazatelepült menedékkérők legnagyobb része a nyugat-balkáni térségből származik, amelynek államaival jó a német hatóságok együttműködése, az idén viszont jellemzően olyan, Európán kívüli országokba kellene visszajuttatni menedékkérőket, amelyek nemigen hajlandóak visszafogadni állampolgáraikat. Németországba a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly 280 ezer menedékkérőt regisztráltak, az idén november végéig pedig további 173 ezret.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. december 22. 01:07
Megoldás; Börtönkonténerek és azokat szállító hajók. Ezekkel a járművekkel nem kell felszállni és nincs indok a kitoloncolás szabotálására, pont. Minden muszlim potenciális terrorista, akár bevallja akár se, mert az iszlámak nincs, nem lehet mérsékelt irányzata!
catalina9
2017. december 21. 17:34
érdemes elolvasni Ulfkotte Menekültipar c. könyvét és abból kiderül, hogy mekkora üzlet a politikusoknak a menekültek simogatása..
balbako_
2017. december 21. 17:01
Kapnak is George-tól a pofájukra. Jövőre rá kell verni!
Nannyó
2017. december 21. 16:58
"a BAMF az idén november végéig elbírált 579 ezer menedékjogi kérelem közül 327 ezret nem fogadott el." És mi lesz ezzel a 327 ezer emberrel? Ez egy hadseregnyi ember, akiknek a létbiztonsága nincs meg a villkommenszkultúr országában. Mi van, ha szent háborút hirdetnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!