Bugár: Az államfő egyetértett azzal, hogy Fico pártja jelöljön kormányfőt

2018. március 15. 12:17

Bugár Béla szerint Andrej Kiska szlovák államfő szerdán egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja az Irány - Szociáldemokrácia jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR.

2018. március 15. 12:17

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő, a hármas szlovák kormánykoalíció vezetőivel szerdán tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a vegyes párt elnökének pozsonyi sajtótájékoztatóján elmondottakra hivatkozva csütörtökön.

Az, hogy a 2016-os parlamenti választás győztes pártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelölje az új kormányfőt, egyike volt azoknak a feltételeknek, amelyhez távozását kötötte a lemondását szerdán felajánlott Robert Fico miniszterelnök. A kormányfő szerdán bejelentette: akár már másnap is hajlandó távozni tisztségéből, ha az államfő elfogadja, hogy az Irány jelöli az új miniszterelnököt, a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt és a kormánykoalíció pártjai által kötött koalíciós szerződést.

Robert Fico – aki szerdán a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetőjének egyeztetése után ajánlotta fel lemondását – a bejelentéskor hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát és ezért fontos, hogy kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát. Robert Fico távozásra tett felajánlását az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok szerdán elégtelennek minősítették. A bejelentésre reagálva Andrej Kiska szóvivőjén keresztül azt üzente: a kormánykoalíció pártjai szerdán megígérték, hogy bemutatják neki azt a legalább 76 képviselői aláírást, amely bizonyítja, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben. Kiska a miniszterelnök által távozásához kötött feltételeket sem szerdán, sem azóta nem kommentálta.

A szlovák kormánykoalíció pártjai 78 képviselői mandátumot tudhat a magukénak a törvényhozásban. A Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön saját információkra hivatkozva azt írta: a kormánykoalíció – egy párton  kívüli képviselő támogatását megszerezve – már 79 aláírást szerzett az új kormány támogatásához. A pozsonyi sajtó amely közben már találgatásokba bocsátkozott a leendő új miniszterelnök személyére vonatkozóan, a korábbiaktól eltérően - amikor a Most-Híd különböző funkcionáriusait jelölték meg esélyesnek - most leggyakrabban Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök-helyettes, illetve Peter Kazimír pénzügyminiszter nevét említik.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2018. március 15. 16:12
Bugár egy alattomos , magyar-ellenes, megvehető figura.
pollip
2018. március 15. 14:34
Én is fenntartásokkal kezelem.
pitypang1125
2018. március 15. 13:13
Ez egy Lutri. Azt ígér amit akar a vége így is úgy is előrehozott választás lesz. Mivel Bugár bebizonyította hogy bármikor megpuccsolja koalíciós partnerét, örökre el is búcsúzhat bármiféle kormányzati pozíciótól, koalíciótól
jeti
2018. március 15. 13:11
A Bélánk ért a politikához. A legnagyobb válságban elmegy kirándulni - igaz meg volt előre rendelve - itthon oldják meg nélküle a válságot Ő mikor haza jön, kiáll, hogy ezt is megoldottuk. De nem sikerült nélküle megoldani. De a Bélánk feláldozza magát és előbb jön haza a kirándulásról, igaz csak egy nappal előbb, de akkor is feláldozta a jól megérdemelt pihenését. A sajátjai előtt lejtett egy Jánosík táncot, magyarjai azt mondják: "táncolj Béla, bár mit táncolhatsz csak ne kelljen felállni a megterített lakodalmi asztaltól", szlovákjai nem ilyen elnézőek: "Béla elég volt a táncból, mert megütöd a bokádat". De a Béla nem halgat rájuk csinál még néhány tánclépést és végül, megegyeznek: "mindnyájan maradunk a megterített lakodalmi asztal mellett, de azért a vőlegény cseréljük le.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!