Tízezres tüntetést tartottak Pozsonyban

2018. március 09. 20:47

A tüntetők egy része „Elég volt Ficóból” és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket emelt a magasba.

2018. március 09. 20:47

Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet „Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért” jelszóval hirdettek meg.

A tüntetés a múlt heti, a meggyilkolt újságíróra való, akkor még politikamentes emlékezésként meghirdetett  több ezres „gyászmenet” folytatásának tekinthető, ám attól eltérően a mostani megmozdulások szervezői követeléseik között már nyíltan megjelölték a kormány távozását is. A délután ötre meghirdetett tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után már csaknem egészében megtöltötték az SNP teret, az 1989-es rendszerváltoztatás legnagyobb tömegrendezvényeinek helyszínét. Bár a résztvevők számáról eddig hivatalos becslés nem látott napvilágot, ennek alapján feltételezhető, hogy a mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás  volt 1989 óta.

A tüntetők egy része „Elég volt Ficóból” és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket emelt a magasba. Sokan közülük  az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek, utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek.

A szervezők hat óra körül jelentették be a tüntetés végét, azt követően a tömeg szétoszlott. Pénteken hasonló, de jelentősen kisebb részvételű megmozdulásokat  tartottak több más szlovákiai városban is. Azokon néhány százan, illetve egy-két ezren vettek részt. Robert Fico kormányfő a héten többször is megismételte, hogy az újságíró- gyilkosság után történtek egy olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részei, amelynek „forgatókönyve nem Szlovákiában íródott.” 

A kormányfő a kialakult feszült belpolitikai helyzetről pénteken a másik két legfőbb közjogi méltósággal Andrej Kiska államfővel és Andrej Danko házelnökkel is tárgyalt, bár az egyeztetésen a tervekkel szemben nem írtak alá közös deklarációt mindhárman a társadalmon belüli nyugalom fenntartásáért emeltek szót.

(MTI)

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cezar
2018. március 10. 14:31
Hasonló jókat!
Robur
2018. március 10. 11:47
Olyan gyönyörű amikor Orbán a magyargyülölő Fico mellé áll.
nyugalom
2018. március 10. 11:27
Utazo tuntizok, soros tunti!
Crüwel
2018. március 10. 08:52
Ez ügyben csak a nagyon nagy demokrata balos világ hangját nem igazán hallom hogy Szlovákiában így meg úgy a sajtó szabi ( Fico és pártja balos a bevándorlás hozta őket össze Vityával ) , nálunk ha kidobnak egy részeg "újságírót" valamelyik étteremből annak híre Brüsszelig megy és ott hatalmas okádás kezdődik szoci oldalról a sajtószabadság tönkretétele ürügyén ebből. ( itt két embert öltek meg igen tisztelt eu-s cucialista képviselő urak és hölgyek........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!