Alkotmányban rögzítenék a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

2018. május 04. 13:41

Az alkotmányban rögzítenék a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában – jelentette be Robert Fico, az előterjesztéssel élő legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia elnöke.

2018. május 04. 13:41

Az alkotmányban rögzítenék és előreláthatóan 65 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt Szlovákiában, az erről szóló törvény már júniusban a parlament elé kerül – jelentette be Robert Fico, az előterjesztéssel élő legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

A nyugdíjkorhatár jelenleg 62 év és mintegy négy és fél hónap Szlovákiában. A nyugdíjkorhatár a hatályos szabályozás szerint évente változik, ennek mértékét egy erre kialakított szorzó alapján számolják ki, a mindenkori átlagéletkor figyelembevételével. Ennek a rendszernek a néhány évvel ezelőtti bevezetése óta a nyugdíjkorhatár évente valamivel több, mint két hónappal emelkedik. Ez a rendszer nem tartalmaz kitételt arra vonatkozóan, hogy meddig emelkedhet a nyugdíjkorhatár. A nyugdíjkorhatár változtatásának ezt a módját még az előző kormányzati ciklusban, Robert Fico második kabinetjének idején vezették be.

Azzal, hogy maximális felső határt kellene szabni a nyugdíjaskor emelkedésének, Szlovákiában  először a szakszervezetek álltak elő tavaly ősszel. A követelést később az Irány tavaly októberi kongresszusán már célkitűzésként fogalmazták meg, s a tervet mostanra öntötték kézzelfogható formába. „Nem hagyhatjuk, hogy az emberek halálukig dolgozzanak” – szögezte le a módosítást indokolva pénteken Robert Fico, aki a kormányfői posztról márciusban történt kényszerű távozása után megmaradt pártjának élén. Kifejtette: a tervezetben szereplő 65 éves korhatár még nem végleges, elképzelhető, hogy olyan változatot hagynak majd jóvá, amelyben a gyermeket nevelő nőknél a nyugdíjkorhatárt ennél alacsonyabban határoznák meg.

Az alkotmány módosítására háromötödös többségre – több, mint 90 szavazatra – van szükség a 150 fős szlovák parlamentben. A törvényhozásban a kormánykoalíció 78 képviselői mandátumot tudhat a magáénak, így a javaslat jóváhagyására ellenzéki voksokra is szüksége lesz.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2018. május 04. 15:35
Nálunk vissza kell állítani a női 55-öt és a férfi 60-at. Azért mert csak. Gondolj gondolj. Az összes hiányzó pénzt pedig teremtsék elő a különféle szintű és helyszínű urizálások visszavágásával.
Cassi
2018. május 04. 14:44
Alkotmányban kell rögzíteni, hogy legkésőbb 18 éves korban mindenki elmehet nyugdíjba. Majd dolgoznak az elbírálásra váró agysebész migránsok.
luga
2018. május 04. 14:37
Majd a sok elvtárs, akik még szeretnének bölcselkedni milliókért feljelent benneteket, és garantáltan elkaszálnak az EU balliberált bírái.
kispufi
2018. május 04. 14:08
Ajrópa, hetes cikkely, kohéziós visszatartások!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!