EP: Ne legyen bűncselekmény a migránsoknak nyújtott humanitárius segítség

2018. július 05. 17:32

Az Európai Parlament szerint biztosítaniuk kellene az európai uniós tagországoknak, hogy ne minősüljön bűncselekménynek a migránsoknak nyújtott humanitárius segítség. „Egyértelmű iránymutatásokra van szükség” – fogalmaztak.

2018. július 05. 17:32

Biztosítaniuk kellene az európai uniós tagországoknak, hogy ne minősüljön bűncselekménynek a migránsoknak nyújtott humanitárius segítség – áll az Európai Parlament (EP) csütörtöki állásfoglalásában. A strasbourgi plenáris ülésen kézfeltartással elfogadott állásfoglalásban mindenekelőtt emlékeztettek rá, hogy a vonatkozó uniós irányelv értelmében a tagállamok kötelesek büntetőjogi szankciókat bevezetni azok ellen, akik migránsok szabálytalan belépését, átutazását vagy tartózkodását segítik elő.

Leszögezték azonban, hogy ugyanezen irányelv kivételként rögzíti a humanitárius segítségnyújtást, ezt pedig az uniós országok „csak nagyon korlátozott” mértékben ültették át jogrendjükbe, márpedig – mint írták – a rendelkezés azt hivatott biztosítani, hogy ne vonják büntetőeljárás alá a bevándorlókat humanitárius okokból segítő egyéneket és civil szervezeteket. A képviselők ezért a humanitárius kivételről szóló rendelkezés mihamarabbi átültetésére szólították fel a tagállamokat, az Európai Bizottságot pedig iránymutatás megfogalmazására arról, hogy a segítségnyújtásnak mely formáit nem lenne szabad büntetni. Kiemelték, hogy ez utóbbira a jogszabály egységes és egyértelmű alkalmazása miatt van szükség.

A nem törvényerejű állásfoglalásban végül rámutattak: az érintettek a hatóságokat is segítik azzal, ha humanitárius támogatást nyújtanak a rászorulóknak. „Egyértelmű iránymutatásokra van szükség a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozóan. Különösen fontos ez most, amikor egyének és civil szervezetek megfeszített munkával embereket mentenek a tengeren és segítik őket a szárazföldön” – közölte Claude Moraes brit szociáldemokrata jelentéstevő.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. július 05. 21:53
........OOOOOOOOOOOOooooooooo.........OOOOOOOOoooooooo...
Rasdi
2018. július 05. 21:09
"....akik migránsok szabálytalan belépését, átutazását vagy tartózkodását segítik elő." Ezek elkövetése nem "humanitárius segítség". Ami szabálytalan, az szabálytalan. Általában nem véletlenül hozzák a szabályokat.
packó_
2018. július 05. 21:08
„Egyértelmű iránymutatások": hess picsába!
Mutimi
2018. július 05. 20:43
Jól olvasom, BEVÁNDORLÓK szerepel a szövegben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!