Több mint százötven migránst mentett ki a líbiai parti őrség

2018. július 19. 22:23

A kimenekített migránsok fekete-afrikai országok állampolgárai.

2018. július 19. 22:23

Százötvenhat migránst, köztük 24 nőt és 10 gyereket mentett ki egy gumicsónakról a líbiai parti őrség a líbiai Homsz északnyugati város partjaitól mintegy 47 tengeri mérföldre (87 kilométerre) – közölte csütörtökön az észak-afrikai arab ország haditengerészete.

A közlemény szerint a kimenekített migránsok fekete-afrikai országok állampolgárai. A migránsokat a mentési művelet után orvosi ellátásban részesítették a tripoli haditengeri támaszponton, majd az illegális bevándorlás elleni hatóságok homszi központjába szállították őket – mondta Ajjúb Kászim, a líbiai haditengerészet szóvivője.

Líbia az Afrikából Európába igyekvő bevándorlók első számú tranzitországává vált az utóbbi években. Az Európai Unió 2017-ben megállapodást kötött a líbiai hatóságokkal, aminek következtében jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a Földközi-tengeren keresztül sikerrel elérik Olaszország partjait.

Az észak-afrikai arab ország Moammer Kadhafi diktátor rendszerének 2011-es bukása után mély káoszba zuhant, ami miatt az oda érkező migránsokat a szokásosnál is jobban fenyegetik az emberkereskedelem és -csempészet veszedelmei.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!