Újabb ipari park épül Kolozsvár környékén

2018. július 30. 19:56

Kolozs megyében ez már az ötödik ipari park.

2018. július 30. 19:56

Társulási szerződést írt alá hétfőn a romániai Kolozs megyei önkormányzat Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Aranyoslóna (Luna) önkormányzataival egy újabb ipari park megépítéséről, amely immár az ötödik lenne a belső-erdélyi város vonzáskörzetében.

Az ipari park 115 hektáros területen épülne meg a tervek szerint két év alatt, 5 millió euró beruházás nyomán. Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke közölte, hogy az ipari park teljes területének bérbeadására már jelentkeztek különböző vállalatok, jelezve, hogy van érdeklődés a beruházás iránt. Az önkormányzati vezető szerint főleg azon vállalatok számára vonzó a hely, amelyek az észak-erdélyi autópálya mellett akarnak raktárhelyiséget vagy termelőegységet építeni.

Kolozs megyében, Kolozsvár vonzáskörzetében már három ipari park működik, amelyek összesen csaknem 6 ezer munkahelyet teremtettek, az ott tevékenykedő vállalatok több mint 300 millió eurót ruháztak be. A negyedik ipari park jelenleg Erdőfelek (Feleacu) község területén épül egy 85 hektáros telken.

Kolozs megye Románia egyik legdinamikusabban fejlődő térsége, a megyében a munkanélküliségi ráta 1,6 százalék az országos 4,6 százalékos rátához képest.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tom hagen
2018. július 30. 23:26
Campia Turzii... persze....
tom hagen
2018. július 30. 23:24
Behànyok a zàrójeles vàtosnevektől.
Lehel
2018. július 30. 22:46
Újabb román betelepítés lesz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!