Folyamatosan nő a migrációs nyomás Franciaországban

2018. augusztus 30. 18:15

67 306 menedékkérelmet nyújtottak be január óta a francia prefektúrákon, ami 16 százalékkal több, mint 2017 első félévében – közölte csütörtökön a Le Figaro.

2018. augusztus 30. 18:15

Franciaországban 16 százalékkal nőtt az első félévben a menedékkérők száma az előző évhez képest. A jelentős emelkedést a szomszédos országokban elutasított, elsősorban afgán állampolgárságú menedékkérők és a vízumliberalizáció miatt Albániából és Grúziából nagy számban érkezők okozzák – derül ki a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) adataiból, amelyeket csütörtökön ismertetett a Le Figaro.A francia lap szerint január 1. óta 67 306 menedékkérelmet nyújtottak be a francia prefektúrákon, ami 16 százalékkal több, mint 2017 első félévében. 

„Ez erős növekedés, de az előző évekhez hasonló” – mondta Pascal Brice, az OFPRA vezetője a lapnak. 2017-ben 17,5 százalékkal nőtt a menedékkérelmek száma 2016-hoz képest, tavaly először valamivel több mint 100 ezer kérelem érkezett, amelynek eredményeként végül 43 ezer ember kapta meg a menekültstátuszt.  A hivatalvezető szerint az idei növekedés először is a prefektúrákon a kérelmek eljárási idejének felgyorsításával magyarázható. Az augusztus 1-én elfogadott új menekültügyi törvény hat hónapra korlátozza a korábban közel másfél évig tartó eljárást, amelynek felgyorsítása már idén megkezdődött. 

A legtöbb menedékkérelmet, 6100-at, afgán állampolgárok nyújtottak be, 71 százalékkal többen, mint tavaly, s jelentős részük Németországból érkezett, ahol elutasították a kérelmét. Második helyen a tavalyi listavezető albánok állnak 3800 kérelemmel, az ő számuk 43 százalékkal csökkent, miután Párizs és Tirana kétoldalú megállapodást kötött az albán bűnszövetkezetek felszámolására.  Harmadik helyre Grúzia került 3300 kérelemmel, jóllehet a kaukázusi országból érkezőknek szinte semmi esélyük nincsen védelmet kapni Franciaországban.   

Gérard Collomb belügyminiszter az ellenzékhez hasonlóan aggodalmának adott hangot a közelmúltban a grúz menedékkérelmek „robbanása” miatt. A grúz állampolgárok 2017 március óta az albánokhoz hasonlóan vízum nélkül utazhatnak be Franciaországba, s azóta a balkáni és a kaukázusi menedékkérelmek száma megugrott, megelőzve az afrikaiakat. A fekete kontinensről Elefántcsont-partról és Guineából 2800-an, Szudánból pedig 2600 érkeztek eddig idén. Szíria a kilencedik helyre szorult vissza 2 ezer kérelemmel, de ez utóbbiak nem illegális bevándorlókként érkeztek, hanem az OFPRA munkatársai közvetlenül jordániai, libanoni és törökországi menekülttáborokból hozták el őket, ahol menekültként azonosították őket. 

Francois-Noel Buffet jobboldali szenátor szerint az új bevándorlási törvény hiába ad majd lehetőséget arra, hogy egy elutasított menedékkérőt a jelenlegi 45 helyett 90 napig tartsanak fogva a hatóságok a kitoloncolás végrehajtására, miután „nem az időn múlik a kitoloncolás megvalósíthatatlansága, hanem azon, hogy a kutasított származási országa nem reagál a konzuli kérelemre”. A lap szerint Kína, Mali és az észak-afrikai arab országok senkit nem fogadnak vissza, s Szenegál és Afganisztán is általában ódzkodik az együttműködéstől a francia hatóságokkal.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. augusztus 31. 08:55
"senkit nem fogadnak vissza", ja hat ok megtehetik hogy nem engedik be oket? pedig a sajat allampolgaraik? akkor tan nektek se kene beereszteni oket, nem?
libantkomcsi
2018. augusztus 30. 22:18
Migrációs nyomás: egységnyi hosszú határszakaszra nehezedő migráns. Mértékegysége: mig/m.
Mbear
2018. augusztus 30. 21:12
Elutasítani mindet. Problem solved.
Bitrex®
2018. augusztus 30. 20:31
"A legtöbb menedékkérelmet, 6100-at, afgán állampolgárok nyújtottak be, 71 százalékkal többen, mint tavaly, s jelentős részük Németországból érkezett, ahol elutasították a kérelmét. Második helyen a tavalyi listavezető albánok állnak 3800 kérelemmel..." Kész kabaré ez a Genfi Egyezmény, legjobb lenne végleg megszüntetni, esetleg határozatlan időre felfüggeszteni, de mindenképpen újratárgyalni. Teljesen idejétmúlt, és nincs kőbe vésve. 99% visszaélés a migránsok részéről, hála a Soros füzetecskéknek, NGO-knak. Mintha most fogadtak volna be az albánok a Diciotto hajóról migránsokat. Akkor most biztonságos Albánia, vagy sem? Mindenesetre már régen ratifikálták a Genfi Konvenciót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!