CSU: Nem szabad fenyegetni Magyarországot, nem egy akármilyen országról van szó

2018. szeptember 08. 09:56

A CDU/CSU-frakció keresztényszociális vezetője azt tanácsolja párttársainak, hogy ne vegyenek részt Magyarország fenyegetésében. Alexander Dobrindt csak tanácsként fogalmazta meg mondanivalóját, konkrét ajánlást nem tett a Sargentini-jelentééssel kapcsolatban.

2018. szeptember 08. 09:56

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) nem ad ajánlást európai parlamenti (EP-) képviselőinek arra, hogy miként szavazzanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésről – jelezték pénteken Berlinben a pártszövetség német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának vezetői.

A CDU/CSU-frakció vezetőségének kétnapos tanácskozását záró tájékoztatón Volker Kauder frakcióvezető kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem ad ajánlást az EP-képviselőknek.

Alexander Dobrindt, a frakció CSU-s tagjainak vezetője azt mondta: nem kíván ajánlást megfogalmazni az EP-ben dolgozó kollegáknak, így csupán „tanácsolni” tudja, fontolják meg, hogy „nem egy akármilyen országról van szó, hanem Németország egyik legszorosabb szomszédjáról”.

Hozzátette: bárki szabadon megítélheti a Magyarországon zajló folyamatokat, de visszafogottságra van szükség, és annak belátására, hogy Magyarország demokratikus ország, amellyel szemben nem szabad „felemelt mutatóujjal fenyegetőzni” csak azért, mert nem tetszenek az országban hozott döntések.

Aláhúzta: Magyarország „szabad ország, szuverén döntéssekkel”, polgárai pedig többször is abszolút többséggel erősítették meg a kormányt.

Volker Kaudert és Alexander Dobrindtot arról is kérdezték, hogy miként értékelik Emmanuel Macron francia államfő csütörtöki kijelentését, miszerint az Európai Néppártnak (EPP) választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja. Volker Kauder azt mondta, „a francia elnök kissé korán elkezdte az EP-választás kampányát, talán túl korán”.

Alexander Dobrindt hozzátette: a CSU-val együtt a CDU és Angela Merkel pártelnök-kancellár, illetve a Fidesz és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is „egyaránt tagja az EPP-nek, és kész”.

A 751 tagú EP-ben 34 képviselő tartozik a CDU/CSU-hoz. Az EP várhatóan szeptember 19-én szavaz a Sargentini-jelentésről.

(MTI)

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
béka
2018. szeptember 09. 09:56
A történelem,úgy tünik, valóban ismétli önmagát mivel 100 éve is a franciák okozták Mo. tragédiáját.
Berecskereki
2018. szeptember 09. 07:55
A németországi kormánykoalíció nagy bajban van, mert ha most lennének a választások csak kisebbségi kormányt tudnának alakítani, vagy egy harmadik pártot - amennyiben a CDU CSU pártot egynek vesszük - kellene bevenni a koalícióba. Merkel kereszténydemokrata CDU-ja bajor testvér pártjával, a keresztényszocialista CSU-val együttesen 29 százalékos támogatottságú. Egy éve 32,9 százalékos volt mutatójuk. A kormánykoalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (SPD) 17 százalékon áll, míg tavaly ilyenkor 20,5 százalékos volt támogatottsága. Összesítve 46 százalékos a koalíció híveinek aránya, amely rekordalacsony 10 éves - kétszer öt-öt esztendős - időtartamot tekintve. https://www.portfolio.hu/gazdasag/meg-soha-nem-volt-ilyen-gyenge-merkelek-tamogatottsaga.3.297226.html https://www.bild.de/politik/startseite/politik/politik-16804552.bild.html
pemete jakab
2018. szeptember 08. 20:26
"CSU: Nem szabad fenyegetni Magyarországot, nem egy akármilyen országról van szó" Nem is kell! Majd szép lazán teszik ki a szűrünket. Köszönjük, Fidesz!
lynx
2018. szeptember 08. 19:33
Van aki tudja, hogy a berlini fal is a magyarok miatt dőlt le. Az első szöget is itt verték a szocializmus koporsójába. Nem szerencsés kekeckedni velünk. A bili még ki is borulhat és az senkinek sem lenne jó. Herr Dobrint nem hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!