MeToo: Nem emelnek vádat Kevin Spacey és Steven Seagal ellen

2018. szeptember 05. 13:16

Elévültek az ügyek az ügyészség szerint.

2018. szeptember 05. 13:16

Elévülés miatt nem emel vádat a Los Angeles-i kerületi ügyészség egy Kevin Spacey elleni és egy Steven Seagal elleni szexuális zaklatási gyanú ügyében. Az ügyészség azt is bejelentette kedden, hogy bizonyíték hiányában ugyancsak ejti az Anthony Anderson tévésztár ellen felhozott két zaklatási vádat, mivel az áldozat nem volt hajlandó tanúvallomást tenni az ügyészségen. Anderson júliusban tagadta a vádakat.

Spacey ellen elsőként 2017-ben Anthony Rapp színész tett feljelentést, amelyben azt állította, hogy 1986-ban, 14 éves korában Spacey megpróbálta elkábítani és molesztálni. Spacey bocsánatot kért akkori helytelen viselkedéséért, de azóta nem szólalt meg az ügyben, és visszavonult a nyilvánosság elől. Az 59 éves színész ellen azonban mások is feljelentést tettek, többek között a londoni Old Vic színház több dolgozója, és a Los Angeles-i ügyészség is vizsgálja még két ügyét.

Kedden egy olyan szexuális zaklatási ügyét ejtette az ügyészség a kaliforniai törvényekre hivatkozva, amely az áldozat bejelentése szerint 1992-ben történt. Az Oscar-díjas Spacey egyike a szórakoztatóipar és a politikai élet tucatnyi közismert alakjának, akiket az utóbbi tíz hónapban szexuális zaklatással vádoltak meg. A színész a botrány miatt veszítette el a Kártyavár című sorozat főszerepét, és kivágták A világ összes pénze című filmből is.

Portia de Rossi színésznő Steven Segalt vádolta meg 2017 novemberében azzal, hogy egy film előzetes megbeszélésekor molesztálta őt. Az ügyészség ebben az ügyben sem emelhetett vádat az elévülés miatt. A filmsztár tagadta azt, amivel gyanúsítják.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2018. szeptember 06. 09:19
Ezek a férfiak baszni akartak? Ez rettenetes! :-( DDD
JMoflicheque
2018. szeptember 05. 17:23
El tudom képzelni, milyen szolid ruhàban jelentek meg ezek a riherongy kurvàk. Úgy gondoljàk, hogy az orális srxért több járt volna nekik. A türelmi zónàba velük!
patkánynak sem nevezhető férgek
2018. szeptember 05. 17:15
Mondjuk kurvára nem tiszta, hogy ha pl Spacey ekkora rohadék, akkor csak 26 éve zaklatott kölyköket, de mostanában nem? Meg az összes mitús figurával ez a helyzet, gyakorlatilag mindenkinél minden elévült. Akkor most megjavultak, vagy direkt olyannal vádoltak, amit tudtak, hogy nem kerülhet bíróság elé, és nem kell bizonyítani?
Vermacska
2018. szeptember 05. 16:25
Kívánom hogy a MeToo-zókat csak 100% bűntelen (erkölcsi értelemben) orvosok kezelhessék (már ha találnak olyat). Csak 100% bűntelen (erkölcsi értelemben) termelők, szakácsok , pékek által előállított, 100% bűntelen pincérek, áruházi dologzók által kiszolgált éteelt ehessenek. Csak 100% bűntelen (erkölcsi értelemben) vezető által vezetett jájművel utazhassanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!