Orosz lap: Kijev katonai bázis létrehozásáról tárgyal Washingtonnal

2018. november 28. 07:21

A Petro Porosenko Blokkja elnevezésű ukrán parlamenti párt képviselője szerint tárgyalások folynak az amerikai féllel, figyelembe véve azt, hogy országát milyen katonai fenyegetések érhetik.

2018. november 28. 07:21

A kijevi kormány egy kelet-ukrajnai vagy egy, a Krím szomszédságában létesítendő amerikai katonai bázis lehetőségéről tárgyal az Egyesült Államokkal – közölte szerdán az orosz Izvesztyija című, a Kremlhez közel állónak tekintett napilap Ivan Vinnyikre, a Petro Porosenko Blokkja elnevezésű ukrán parlamenti párt képviselőjére hivatkozva.

„Bázisra természetesen szükség van, ez egyértelmű. Azért, mert másképp hosszú távon nem tudjuk teljes értékűen szavatolni biztonságunkat az Oroszországi Föderáció politikája miatt" – jelentette ki Vinnyik a lapnak.

A képviselő szerint a kérdéséről tárgyalások folynak az amerikai féllel, figyelembe véve azt, hogy országát milyen katonai fenyegetések érhetik. Éppen ezért a bázisnak a keleti határ vagy a Krím közelében kellene lennie – mondta. A lappal egy névtelenül nyilatkozó ukrán informátor azt közölte, Ukrajnában figyelemmel kísérik azokat a tárgyalásokat, amelyeket Lengyelország folytat az Egyesült Államokkal arról, hogy a területén amerikai támaszpontot hozzanak létre. Varsó ezt az igényét az orosz katonai fenyegetéssel indokolta meg. Az ukrán forrás arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnának sokkal hosszabb határa van Oroszországgal, ezért Kijevben úgy gondolják, hogy ukrán területen is szükség lenne egy amerikai bázisra.

Az Izvesztyija úgy értesült. hogy a kérdésről még csak nem hivatalos tárgyalások folynak. A lap amerikai politikai körökből kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy Washington egyelőre nem akar hivatalos ígéreteket tenni Kijevnek, mert egy ilyen lépés még jobban kiélezné az ellentéteket Moszkvával.

(MTI)

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2018. november 28. 15:26
Nagy hiba ha igaz. Előbb lesznek az Oroszok Kijevben, mint hogy ez megtörténhessen.
Paskai
2018. november 28. 13:22
Többem említették,hogy a maci necces jószág, ergo nem kell basztatni (vö. határon belüli túristák eseteit a határon túli mackókkal).
gyaloggos
2018. november 28. 11:30
ÁLOM, ÁLOM, ukrán álom! KIZÁRT, hogy az USA katonai bázist építsen Ukrajnában! TECHNIKAI segítséget persze kap Ukrajna az USA-tól, DE ennyi, oszt nem több!
tango47
2018. november 28. 10:30
Lassan minden értelmet nyer: az ukrán vízibuszok kirándulása is, no meg a kihirdetett hadiállapot is. Mocsok dolog ez a politika!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!