Rekordösszeget fordít humanitárius segélyezésre az EU 2019-ben

2019. január 17. 11:09

„Ezen új költségvetés lehetővé teszi, hogy az EU vezető donor maradjon az olyan válságokban, mint például a szíriai és a jemeni” – mondta Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért felelős uniós biztos.

2019. január 17. 11:09

Rekordnagyságú összeget, nagyjából 1,6 milliárd eurót (515 milliárd forintot) fordít humanitárius segélyezésre idén az Európai Unió – jelentették be Brüsszelben.

Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a legtöbbet, 860 millió eurót a szíriai polgárháborúval összefüggő válsághelyzet kezelésére, a környező országokban tartózkodó menekültek ellátására fogják fordítani, Afrika szubszaharai térségei számára pedig 385 millió eurót különítettek el.

Jelentős összegek jutnak majd Dél-Szudánnak, a Közép-afrikai Köztársaságnak, Kongónak, az ukrajnai és a venezuelai lakosságnak, illetve a természeti katasztrófák áldozatainak.

„Ezen új költségvetés lehetővé teszi, hogy az EU vezető donor maradjon az olyan válságokban, mint például a szíriai és a jemeni. A segélyezés önmagában nem oldja meg az összes problémát, de mindent meg kell tennünk, hogy segítsük a legelesettebbeket” – mondta Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért felelős uniós biztos. Rámutatott: a büdzsé mintegy 10 százalékát a veszélyben lévő gyerekek oktatására szánják.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. január 17. 15:44
Született európainak l@fsz, a többinek bármi.
silenceCZ
2019. január 17. 15:28
vízellátás infrastruktúrája, higiéniai körülmények javítása ( ebben a MS Gates van a legtávolabb ), néhány alapvető technológiai transzfer, népességrobbanás megállításában való segítségnyújtás... kb. ezekben tudna értemesen segíteni az EU... ehelyett kitömi a 'civileket' pénzzel, akik magas áron küldenek pár tonna élelmiszert., amit a helyi górék azonnal eladnak és vesznek belőle kalasnyikovot... meddig még, EU-s elvtársak?
Mich
2019. január 17. 13:49
Miközben az EU és az USA szövetségesei vígan rombolnak és gyilkolnak...
Leskelődő
2019. január 17. 12:19
Érdekelne, hogy mennyit szánnak ebből a derék brüsszeli urak anonim bankkártyákra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!