Háborús bűncselekmény lenne a környezeti károkozás

2019. július 24. 17:54

Az ötödik genfi egyezmény elfogadását sürgeti nyílt levelében 24 neves kutató.

2019. július 24. 17:54

A világ konfliktus sújtotta övezeteiben zajló környezeti károkozást háborús bűncselekményként elismerő, ötödik genfi egyezmény elfogadását sürgeti nyílt levelében 24 neves kutató – adta hírül a The Guardian című brit lap honlapja.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt dokumentum szerint az új szabályoknak gondoskodniuk kellene a válságövezetek vadvilágának védelméről, a vadászatra használt fegyverek terjedésének kordában tartásáról és biztosítaniuk kellene, hogy a katonai erők felelősségre vonhatóak legyenek az általuk okozott környezeti károkért.

A levél egyik aláírója, a Londoni Zoológiai Társaság tagja, Sarah Durant megjegyezte, hogy az a 28 alapelv, amelyet az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága vázolt fel a háborús övezetek természeti védelmére vonatkozóan, jelentős előrelépést jelent, és tovább kellene szélesíteni a biológiai sokféleség kifejezett említésével, majd globálisan alkalmazni.

Reméljük, hogy a világ kormányai beépítik ezeket az elveket a nemzetközi jogba” – hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy ez nem csupán a fenyegetett fajok megóvását segítené, hanem támogatást jelentene az olyan falusi közösségek számára, amelyek megélhetésére veszélyt jelent a környezet pusztulása.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2019. július 25. 08:07
újmarxizmus éledőben, fáknak is emberi jogaik lesznek hamarosan
Akitlosz
2019. július 24. 22:27
1. 28 akárki "sürgetése" még nem jelent semmilyen jogszabályt. 2. Ha jelentene, akkor is csak a kis országokkal szemben lehetne alkalmazni, mert nem létezik semmilyen olyan külső földi hatalom, amelyik az Amerikai Egyesült Államokat akármilyen háborús bűnért is felelősségre tudná vonni. Márpedig általában nem az apró országok szoktak háborúkat indítani.
dottore
2019. július 24. 20:36
Aránytévesztő, vén hülye naftalinos kardigánok észt osztanak. Katonai erőknek nem a természetvédelem a feladatuk,hanem a haza védelme. Mindenhol. Háborús bűnnek nyilványitani természetkárosítást, az srebrenica vagy a Ruandai népirtás meggyalázása!
józan paraszti ész
2019. július 24. 20:23
" katonai erők felelősségre vonhatóak legyenek az általuk okozott környezeti károkért." Ez azért érdekes, mert az ember nem védett faj. Tehát azért nem tartozik felelősséggel az a szervezet amely azért jött létre, hogy embereket öljön meg ha a feladata úgy kívánja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!