Brazília elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét

2019. augusztus 27. 07:26

Jair Bolsonaro óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe.

2019. augusztus 27. 07:26

A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére – közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este, ezzel szemben a kormány egyik tagja azt mondta, hogy örömmel fogadnak minden segítséget.

Lorenzoni kijelentette, hogy a pénzt inkább az európai erdőségek újratelepítésére kellene fordítani. Az AFP francia hírügynökség szerint a brazil elnöki hivatal megerősítette a gyorssegély elutasítását, a brazil környezetvédelmi miniszter ugyanakkor azt mondta, hogy minden segítséget örömmel elfogadnak. Ricardo Salles kijelentette: a brazil nép és a brazil kormány dönt majd arról, hogy miképpen használják fel az (erre a célra küldött) pénzforrásokat. „Mindenesetre, mindig szívesen fogadjuk a segítséget” – tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn jelentette be a G7-országcsoport biarritzi csúcstalálkozóján az Amazonas-medencében fekvő országoknak szánt támogatást, illetve egy hosszú távú globális projekt kezdeményezését az amazóniai esőerdő védelmére. Az elképzelések szerint az azonnali segélyből tűzoltó repülőgépeket küldenek majd az amazonasi esőerdő fölé. A hosszabb távú projekt pedig az erdőségek újratelepítését célozza, ezt majd az ENSZ Közgyűlésén fogják véglegesíteni szeptember végén, és Brazília hozzájárulására is szükség lesz.

Jair Bolsonaro viszont óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe. Szerinte elfogadhatatlan, hogy Macron személyes politikai tőkét akarjon kovácsolni az erdőtüzek által okozott „nemzetközi válság” ügyével. Bolsonaro szerint ezzel úgy kezelik Brazíliát, mintha gyarmat vagy senki földje lenne.

Bolsonaróra az erdőtüzek miatt egyre nagyobb nemzetközi nyomás is nehezedik, miután a Föld tüdejének is nevezett, lángokban álló esőerdő képei bejárták a világsajtót, és nemzetközi felháborodást váltottak ki.

A francia államfő Bolsonaro – sokak által megkérdőjelezett – környezetvédelmi politikájának tulajdonította azt, hogy nőtt az amazonasi esőerdőt is sújtó erdőtüzek száma.

Az Amazonas medencéje nyolc ország területén fekszik, és 6,3 millió négyzetkilométeres területével Dél-Amerika több mint harmadát foglalja el, a legnagyobb részét esőerdő borítja. Az esőerdőben pusztító tüzek tetemes részét nem villámcsapás vagy egyéb természeti csapás okozza, hanem emberek gyújtják fel az erdőt, hogy így nyerjenek nagyobb megművelhető, legelőként használható vagy beépíthető területet.

(MTI)

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. augusztus 27. 15:27
Soros migránscsempész "civiljei" ennek sokszorosát kapják....
antioxi
2019. augusztus 27. 14:52
A mostani "politikai zöldülés" jelenség nem más, mint a globálisan vesztésre álló vörös baloldalt éppen most cserélik le zöld baloldalra a "tudjuk kik"
Kvasztics Fedor
2019. augusztus 27. 12:44
A német orvos miért megy Svájcba, vagy máshová dolgozni, hogy aztán magyar, vagy más országból jövő orvosokkal kelljen pótolni? Otthon üldözik?
gwrf
2019. augusztus 27. 12:15
Szerencsére csak a bozótos ég. A nerbolsik szellemi lángoszlopa megmondta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!