Norvégia is felfüggesztette az erdővédelmi segélyek folyósítását Brazíliának

2019. augusztus 16. 12:28

Az Amazonas Alapot a kezdetek óta 8,3 milliárd koronával finanszírozta Norvégia, az első számú adományozó.

2019. augusztus 16. 12:28

Németország után Norvégia, az Amazonas Alap fő finanszírozója is bejelentette, hogy felfüggeszti az esőerdők és az élővilág sokszínűségének védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában, mert az ottani kormány semmit sem tesz a világ tüdeje, az amazonasi esőerdő megóvására.

A tavalyi természetvédelmi projektek eredményei alapján idén nagyjából 300 millió norvég korona (9,7 milliárd forint) támogatás illetné meg Brazíliát, de Norvégia nem utalja át az összeget, mert Brazília megszegte a vele és Németországgal kötött egyezményt azáltal, hogy az ő beleegyezésük nélkül, önhatalmúlag leállította az Amazonas Alap igazgatóságának és technikai bizottságának működését – közölte Ola Elvestuen környezetvédelmi miniszter.

A 2008-ban életre hívott Amazonas Alapot a kezdetek óta 8,3 milliárd koronával (270 milliárd forint) finanszírozta Norvégia, az első számú adományozó. Németország eddig 20 milliárd forintnak, a Petrobras brazil olajtársaság pedig 2,25 milliárd forintnak megfelelő összeggel járult hozzá a segélyalap működéséhez. 

Norvégia a múlt hónapban aggodalmát fejezte ki az amazonasi esőerdők kivágásának gyorsuló tempója miatt. A környezetvédelmi miniszter szerint immár világos, hogy a brazil kormánynak esze ágában sincs megállítani az erdőirtást. A német környezetvédelmi miniszter múlt héten jelentette be, hogy az amazonasi esőerdők irtásának drasztikus felgyorsulása miatt a tárca leállítja az őserdők és a biodiverzitás védelmét szolgáló projektek támogatását, és ennek értelmében mintegy 35 millió euró (11,3 milliárd forint) értékű támogatást zárol. 

Az Amazonas őserdeit is figyelő Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) szerint az ország idén sokszorta több erdőt veszített, mint a korábbi években. Az INPE igazgatója augusztus elején távozni kényszerült posztjáról azt követően, hogy Bolsonaro többször bírálta az intézetet, azt állítván, jelentései az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének.

Jair Bolsonaro brazil elnök úgy reagált a segélyek leállítására, hogy országának nincs is szüksége a külföldi pénzekre, a két európai ország pedig foglalkozzon inkább saját környezeti problémáival. Rámutatott, hogy Norvégia bálnákat öl és kőolajat termel ki az Északi-sarkvidéken. Angela Merkel német kancellárnak azt üzente, hogy fordítsa a pénzt Németország újraerdősítésére, Norvégia pedig inkább Németországot segítse az újraerdősítésben.

Az Amazonas-régió nagy területeit használják haszonállatok tenyésztésére és takarmánynövények termesztésére. Az elmúlt 50 évben az esőerdő 17 százaléka tűnt el. A kutatók szerint a Föld zöld tüdeje hatalmas szavannává változhat, ha a veszteség mértéke eléri a 20-25 százalékot.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2019. augusztus 19. 12:08
Egyetértek hogy norvégok és németek inkább saját országuk rendbetételével foglalkozzanak. Másik oldalról viszont a brazilok is tükörbe nézhetnének és tehetnének az erdőírtások ellen.
gacsat
2019. augusztus 16. 20:43
Sírunk, ahelyett, hogy megvennénk a benzinhez szükséges oxigént a braziloktól.
Akitlosz
2019. augusztus 16. 19:18
"Az elmúlt 50 évben az esőerdő 17 százaléka tűnt el." Akkor miért éppen most függesztették fel azoknak a pénzeknek a folyósítását, miért nem 50 éve vagy azóta bármikor? Vajon akkor is felfüggesztették volna, ha Brazíliában vörösök vagy liberálisok kormányoznának? Ez az esőerdő hiszti csak ürügy arra, hogy betegyenek az új brazil kormányzatnak. Én elhiszem, hogy fogynak azok az esőerdők, de az előző brazil elnök idején is fogytak és akkor ez valahogyan nem zavarta a pénzek utalóit.
Pelso j.
2019. augusztus 16. 15:19
Helyes. A nagyarcú Bolsonaronak egy vasat se.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!