Félmillió migránsnak ad tartózkodási engedélyt az olasz kormány

2020. május 11. 15:26

A három nagyobb kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom, a baloldali Demokrata Párt és az Élő Olaszország éjszaka tartott egyeztetésén megszületett a megállapodás az illegális bevándorlók legalizálásáról.

2020. május 11. 15:26

Több mint 500 ezer, Olaszországban mindeddig tartózkodási engedély nélküli bevándorló jogi helyzetének rendezéséről döntöttek a római kormányt alkotó pártok – értesült az olasz sajtó hétfőn. A kérelmezőknek legalább három hónapos, megújítható munkavállalási engedélyt biztosítanak egészségügyi- és társadalombiztosítással.

Nincs vita a kormánypártok között

A La Repubblica baloldali napilap szerint a három nagyobb kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és az Élő Olaszország (IV) éjszaka tartott egyeztetésén megszületett a megállapodás az illegális bevándorlók legalizálásáról. A SkyTG24 hírtelevízió is úgy tudja, létrejött a „politikai paktum”. A rendelkezés részét képzi annak a mintegy háromszáz fejezetből álló gazdaságélénkítő csomagnak, amelyet a hétfő este kezdődő kormányülés nyomán lép életbe.

Minden vitás pontot tisztáztunk” – nyilatkozta Luciana Lamorgese belügyminiszter az Il Messaggero napilapnak a kormányerők közti ellentétekre utalva. Hangsúlyozta, hogy a bevándorlók helyzetének rendezése a feketemunka felszámolását szolgálja. „Az intézkedéssel felszínre kerülnek a mostanáig láthatatlan munkavállalók, bevételt biztosítunk a nyugdíjintézet számára, valamint ellenőrizhetőbbé válik a bevándorlók egészségügyi helyzete is a járványban” – tette hozzá a belügyi tárca vezetője.

Az illegálisan Olaszországban tartózkodó és dolgozó bevándorlók helyzetének rendezését Teresa Bellanova agrárminiszter, az IV politikusa kezdeményezte a belügyi tárcával, valamint a dél-olaszországi fejlesztésért felelős miniszter Giuseppe Provenzanóval közösen, aki a PD politikusa. Az intézkedés eredetileg a járványban idénymunkások nélkül maradt mezőgazdaságnak kívánt segítséget nyújtani a termés megmentésére. Ezzel egy időben az olasz családoknál dolgozó idősgondozók, illetve háztartási személyzet helyzetét is rendezni kívánta. A munkavégzés legalizálása nem kizárólag, de jelentős többségében külföldieket érint: az agrárszektor esetében többségében afrikai migránsokról van szó, az olasz családoknál pedig ázsiai és EU-n kívüli kelet-európaiakról.

A jobboldal szerint ez feketemunkához vezet

Tartózkodási engedélyben a 2020. március 8-án Olaszország területén tartózkodó bevándorlók részesülhetnek, valamint azok is, akiknek tartózkodási engedélye tavaly ősszel lejárt, de addig a mezőgazdaságban dolgoztak vagy házi munkát végeztek.

A tartózkodási engedélyt a munkavállaló bevándorló, valamint a munkaadó is kérelmezheti. Az agrártárca hat hónapos engedélyt javasolt, a belügyminisztérium legalább három hónaposat, amely megújítható és meghosszabbítható a munkaszerződés egész időtartamára. A migránsok legalizálását az M5S az utolsó pillanatig ellenezte, erre Teresa Bellanova agrárminiszter lemondással fenyegetett a kormánykoalíció felborításával. Az M5S végül azt a feltételt szabta, hogy a kérelmeket a munkaügyi felügyelőség ellenőrizze.

A La Repubblica szerint legalább fél millió bevándorló kaphat tartózkodási engedélyt. A Corriere della Sera 600 ezer illegális bevándorlóról írt, akikből 450 ezren az építőiparban, kereskedelemben, vendéglátásban dolgoznak. További 200 ezren mezőgazdasági munkások. Az agrárszervezetek jelzése szerint mintegy 20 ezer, a járványhelyzet miatt állás és bevétel nélkül maradt olasz jelentkezett mezőgazdasági munkára, harminc százalékuk nő, aki korábban sohasem dolgozott a mezőgazdaságban. Matteo Salvini a jobboldali ellenzék és a Liga párt vezetője korábban úgy nyilatkozott, a parlamentben, és ha kell, ezen kívül is, mindent megtesznek az illegális migránsok olaszországi letelepítésének megakadályozására.

Maurizio Gasparri a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusa szerint 600 ezer illegális bevándorló tartózkodásának rendezése csak „a feketemunkát kizsákmányolókat juttatja bevételhez, és rabszolgakereskedelmet vezet be Olaszországban. Aki ilyen politikát követ, az rasszista és az emberkereskedők cinkosa”.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2020. május 11. 23:28
Nézni kell a számokat. Az agrárminiszter terjesztette fel a megoldást, ezen a területen 200 ezer bevándorló dolgozik és csak 20 ezer olasz jelentkezett. Itt is az a helyzet mint a németeknél és az angoloknál, a helyiek nem vállalják, az "uniós" románok meg nem jönnek megfelelő számban. ( Az osztrákok már különvonatot is küldtek talán Temesvárra, hogy csak jöjjenek az erdélyi, otthoni betegápolók, mert nincs ki ellássa az időseket.)
nemecsekerno_007
2020. május 11. 20:21
Fasza, Olaszország sűlyed. Nekik meszeltek.
Akitlosz
2020. május 11. 18:59
Mi értelme van akármit is illegalizálni, ha aztán meg ugyanaz a hatalom ugyanaz a hatalom legalizálja az illegális tevékenységet? Csak és kizárólag komoly jogszabályokat szabadna hozni, amelyeket be is tarta(t)nak.
briganti
2020. május 11. 16:59
Én bírom a digókat, de totál vicc, hogy mennyire nem látják önmagukat.......lesz ott még sírás-rívás.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!