Az amerikai kormányzat bővítette a vádpontokat a WikiLeaks alapítója ellen

2020. június 25. 07:15

Assange jelenleg egy angol börtönben van.

2020. június 25. 07:15

Az amerikai kormányzat szerdán bővítette a vádpontokat a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ellen – jelentette be szerda esti közleményében az amerikai igazságügyi minisztérium. A 48 éves, ausztrál állampolgárságú Assange ellen Washington eddig 18 pontban emelt vádat, azt róják az újságíró terhére, hogy az amerikai hadsereg egyik volt hírszerzési elemzőjével, Chelsea Manninggal szőtt összeesküvést titkosított adatok és információk megszerzésére és kiszivárogtatására a WikiLeaks oldalain 2010-ben. A szerdai washingtoni közlemény szerint Assange ellen nem új vádpontot fogalmaztak meg, hanem az eddigiek megalapozását terjesztették ki.

Ennek értelmében Assange jogtalan számítógépes behatolással, illetve azzal is vádolható, hogy hackereket toborzott a WikiLeaksnek és maga is előadásokat tartott hacker-konferenciákon – például Hollandiában és Malajziában –, ahol arra buzdította a résztvevőket, hogy szerezzenek meg dokumentumokat az általa működtetett portál számára. Assange több évig Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodott, de 2019-ben megvonták tőle a menedékjogot, és ezt követően letartóztatták. Az amerikai igazságügyi tárca kommünikéje után Barry Pollack, Assange ügyvédje is közleményt adott ki, amely szerint az ügyfele elleni „állhatatos hajsza súlyos fenyegetést jelent az újságírókra, bárhol éljenek is”.

(MTI)

(kép forrása: BBC)

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. június 25. 10:59
Assange orosz érdekeket szolgál, hazaáruló. Börtönben a helye.
Vallasz Vilmos
2020. június 25. 09:07
A legfontosabbat elfelejtette szegény Assange. Menekülést előkészíteni, hogy ne egy nyavalyás követségre kelljen menekülnie. Teljesen kiszolgáltatta magát egy ország kormányának.
szeekely
2020. június 25. 08:05
Az intezmenyesitett terrorista allam legfobb jellemvonasa, - azon kivul, hogy nincsen jelleme vagyis - teljesseggel jellemtelen, az az, hogy - kiemeletlen kegyetlenseggel torolja meg a leleplezest, - akik leleplezik mocskos uzelmeit, azokat kozellensegnek kialtja ki. A forgatokonyv egyenest Joszip Dzsugashvili-tol, magyarul Sztalintol szarmazik, de elemi osztalyos fokon, mar Adolf Hitlr is igy uzte a bizniszt. Igazabol azonban csak most teljesedik be minden vergozos nazik legszebb vagyalma, amikor az intezmenyes terrorhoz kiepult (vegre?!) a technologiai park. "Vigyazzatok, a ven sz.r nazi argus szemekkel figyel!" Ez korunk alapveto uzenete azoknak, akik szamara a szabadsag eszmeje meg hordoz ertektartalmat.
szeekely
2020. június 25. 07:57
Tombol a nazi hatalom a vilagban. Trump lefekudt nyalni az aparteidnak. Brrrrrrrrrrrrr! Randa idok jonnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!