A lengyel igazságügyi miniszter felmondaná az Isztambuli Egyezményt

2020. július 26. 10:06

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) Isztambuli Egyezményét.

2020. július 26. 10:06

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács (ET) isztambuli egyezményét, mert álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat – számolt be róla vasárnap a lengyel média. Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó „hivatalos munkálatokat”. Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabálymódosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti. Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal – hangsúlyozta Ziobro. Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyeztmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében. Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió idézte Piotr Müller kormányszóvivőt, aki jelezte, hogy a kabinet egyelőre „nem hozott semmilyen kötelező érvényű döntést” az isztambuli egyezmény felmondásáról. Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta: az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2020. július 26. 16:00
Mi az isztambuli egyezmény leánykori neve? Erdogan hágja Szófiát!
jóember
2020. július 26. 11:59
Itt a ragyogó alkalom, hogy csatlakozzunk és közösen lépjünk. Úgy emlékszem, hogy korábban még a ficó kormány is tett olyan nyilatkozatot, hogy ezt Szlovákiában nem fogják bevezetni. Már csak a cseheket kell meggyőzni és csinálni egy demonstratív fellépést a gender ellen.
Lombi
2020. július 26. 11:51
Hajrá, hajrá. Csak így tovább.
zolka50.50
2020. július 26. 11:34
A libsik már őrjöngenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!