Megnyílt a Boldogság Múzeuma Dániában

2020. július 14. 18:54

Ezzel igazolnák, hogy a világ legboldogabb emberei.

2020. július 14. 18:54

Megnyílt az első nemzetközi Boldogság Múzeum Koppenhágában. „Mi dánok gyakran halljuk, hogy a világ legboldogabb emberei közé tartozunk, ezzel a múzeummal éppen ezt akartuk igazolni” – mondta kedden a múzeum megnyitásán Meik Wiking, a Boldogságkutató Intézet vezetője, a Boldogság Múzeum alapítója. A 240 négyzetméteres múzeum egy sor interaktív tevékenységet kínál a látogatóknak. A múzeum gyűjteményében azok a boldogsággal kapcsolatos műtárgyak szerepelnek, amelyeket a világ minden tájáról ajándékoztak az emberek az intézménynek. „Akár Dél-Amerikában, akár Európában vagy Ázsiában él az ember, a boldogságról hasonló elképzeléseink vannak” – hangsúlyozta Wiking.

A múzeum a boldogság nemzetközi történetét is feldolgozza, vizsgálja a boldogság politikáját és a mosoly anatómiáját, továbbá arra is keresi a választ, miért tartják az északi országokat a boldogság szuperhatalmának. Wiking szerint a múzeumban eltöltött óra után a látogatók jobban tudják majd formálni a saját boldogságukat és így egyúttal némiképp jobb hellyé változhat a világ is.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2020. július 15. 17:48
Pozitív országimázs. Közben a felmérés során megszokásból beikszeli a dán, hogy boldog (vagy 10 pontot ad rá a tizes Likert skálán).
Senki Alfonz
2020. július 14. 20:54
Akkor ez drogok és szexeszközök múzeuma nekik, mert anyagilag boldogok.
balbako_
2020. július 14. 18:59
Tehát a boldogság már múzeumi relikvia a kies Dániában? Ezek szerint most már nem boldogok csak régen voltak azok.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!