Hogyan is értette Ferenc pápa, amit mondott?

2020. október 24. 14:29

Az elmúlt napokban tele volt a világsajtó Ferenc pápa állításaival, mely szerint a homoszexuálisoknak is joguk van a családhoz – de hogyan is értette ezt a pápa?

2020. október 24. 14:29
null

Az elmúlt napokban a világsajtó első oldalaira került Ferenc pápa a Francesco c., a pápa életéről és hétköznapjairól szóló dokumentumfilmben elhangzott mondataiért, melyben a pápa arról beszélt, hogy a homoszexuálisoknak is joguk van a családhoz. Egyes aktivisták és a média is kikelt az egyházfő ellen, aki ezen kijelentésével akár meg is változtathatta a katolikus tanítást. Sok katolikusban és egyéb, a világ híreivel, politikával foglalkozó, ez iránt érdeklődő embernek megfordulhatott a fejében, hogy pontosan hogyan és miért állította ezt a pápa, vagy miképp is nézett ki ez pontosan? A Catholic News Agency ezért a mélyére ásott a dolognak – számol be a Magyar Kurír.

A Francesco c. film során a pápa összefoglalja a homoszexuális katolikusokkal kapcsolatos gondolatait is. Ekkor Ferenc pápa két világos kijelentést tett. Az elsőben azt mondta: „A homoszexuálisoknak joguk van arra, hogy egy családhoz tartozzanak, annak részei legyenek. Isten gyermekei, és joguk van egy családhoz. Senkit nem szabad kivetni vagy nyomorulttá tenni emiatt.”

A pápa saját bevallása szerint azért volt szükség kijelentésére, hogy a szülők és rokonok abbahagyják gyermekeik és családtagjaik kitagadását, amennyiben homoszexuálisnak, vagy bármelyik szexuális kisebbséghez vonzódónak vallják magukat. Egyesek szerint amikor a pápa kijelentette ezeket a mondatokat, azzal hallgatólagosan beleegyezett az azonos nemű párok gyerekvállalásába, ugyanakkor a pápa most is és korábban is kifejtette, hogy egyértelműen nem támogatja az ilyen típusú örökbefogadásokat. Ferenc pápa szerint ez a gyermekeket „megfosztják az édesapa és édesanya által adott és Isten által kívánt emberi fejlődésüktől”, valamint kijelentette, hogy „minden személynek szüksége van egy férfi (hímnemű) édesapára és egy női (nőnemű) édesanyára, ami saját identitásának kialakításában segíthet.”

Tény ugyanakkor, hogy a pápa kiállt a homoszexuális emberek együttélését biztosító jogi szabályozások mellett. A polgári együttéléssel kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott: „meg kell alkotnunk, az a polgári együttélésről szóló törvény. Ily módon jogilag rendeződik a kérdésük.” Egyesek szerint a kérdés jogi rendezése azért prioritása Vatikánnak, mert így nem kell teológiai szempontból állást foglalniuk.

Fotó: MTI/ EPA-ANSA/ Angelo Carconi

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2020. október 27. 13:01
Jó a fotó. A dolgoknak nem a közepén, hanem a szélén látható...
legkisebbek közül
2020. október 25. 18:26
"Varga Laci atya 2020. október 25. Ferenc pápa nem megy szembe az egyház tanításával, Szívünk állapotát azonban jól mutatja, hogy szavaira hogyan reagálunk. Varga Laci atya gondolatai. Ferenc pápa nem megy szembe az egyház tanításával. A mi félelmünk és gyűlöletünk viszont szembe megy az evangéliummal és Jézus tanításával. Nem csak az a fontos mit mondott Ferenc pápa a melegekről, hanem sokkal inkább az, hogy mi keresztények erre hogyan reagálunk. Kiderül mi van a szívünkben. Boldogok a tiszta szívűek. Ahol a "gazdaságkor" diktatúrája által leselejtezett emberek felé tombol az igazságtalanság, ott mindig szükség lesz a velük való közösségvállalásra. Ez az egyház prófétai küldetése! Boldogok, akik nyitott szívvel élnek. Befogadják azokat is, akiket mások elutasítanak, megvetnek, kirekesztenek. Ők az irgalom edényei, ezért nekik is irgalmaznak. Boldogok, akik nyitott szemmel járnak és a hitükkel is látnak. Ott és azokban is meglátják Istent, ahol és akikben mások nem is sejtik. Az Úr jelen van, nyisd ki a szemed! Boldogok, akik figyelmesen hallgatják és meg is hallják, sőt tettekre is váltják Isten szavát! Az Úr szól ma is, nyisd ki a füled! Megosztott világunkban prófétai jel lehetne, ha a katolikus karitász, a református, evangélikus, baptista szeretetszolgálat egységben és egyetlen Irgalmasság Házaként működne." (szemlelek.hu)
Bell & Sebastian
2020. október 25. 16:57
A többséggel ellentétben nem tartom tökkelütöttnek a pápát, de nekem sem sikerült kitalálnom, mit és hogyan értett. Tulajdonképpen másodlagos kérdésekkel foglalkozik akkpr, amikor az egész úgy indult, hogy fellázadtak a buzik és az újraházasodottak, miért vannak kizárva az Eucharisztiából? Ami ugyebár csak úgy kivitelezhető, ha a pap ismeri a híveit és elég vonalas ahhoz, hogy kiállítsa a sorból, az abortuszon átesettet, a gyóntatószék környékét is elkerülőt, a gyakorló buzit a párjával együtt, az egyházi engedély nélkül újraházasodottat. Ez négy különböző probléma, amik felett Németországban szemet hunynak, nálunk még nem mindenhol. Igazából engem az érdekelne, hogy is van ez? Van ahol elnézik és áldozhatnak, csak hivatalosan nem? Nem akarom én ezeknek a vérét venni, de nem ártana tisztázni, ik is azok az egyenlőbbek Isten színe előtt? Már ha vannak ilyenek.
duzur
2020. október 25. 09:30
Lehet csürni-csavarni amit a Pápa mondott, de az egyértelmü, hogy nem taposható bele a homoszexuálisak emberi méltóságába se, ugy ahogy azt itt többen teszik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!