Földrengéssel egyenlő pedofilbotrány Lengyelországban

2020. november 06. 19:13

Vatikán megtiltotta a pedofíliával vádolt boroszlói bíborosnak a főpásztori jelvények használatát.

2020. november 06. 19:13
null

Az Apostoli Szentszék megtiltotta a pedofíliával vádolt Henryk Gulbinowicz bíborosnak, a nyugat-lengyelországi wroclawi főegyházmegye nyugalmazott érsekének a püspöki hivatalt jelképező jelvények használatát, valamint az egyházi szertartásokban való részvételt - közölte pénteken a varsói nunciatúra.

A 97 éves bíboros ügyében tavaly májusban tett ügyészségi bejelentést egy lengyel férfi ügyvédje, azzal vádolva Henryk Gulbinowiczot, hogy 30 évvel ezelőtt molesztálta az akkor 15 éves védencét.

Emellett felmerült a gyanú, hogy már nyugalmazott érsekként Gulbinowicz eltussolta a wroclawi főegyházmegyében történt pedofíliaeseteket. A nunciatúra közleménye szerint az említett feljelentés, valamint más vádak alapján is hozott vatikáni döntés arról is rendelkezik, hogy a bíborost megfosztják az elhunyt főpásztoroknak egyébként járó, székesegyházban történő halotti szertartás, örök nyugalomra helyezés jogától.   

 A bíborost arra kötelezték, hogy fizessen be bizonyos összeget a lengyel püspöki konferencia kötelekében működő, a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések áldozatainak támogatását, a pedofília megelőzését célzó Szent József Alapítványnak. A wroclawi főegyházmegye pénteki nyilatkozatában bocsánatott kértek a bíboros által bántott személyektől.

A pedofília témájával évek óta foglalkozó lengyel katolikus közíró, Tomasz Terlikowski „földrengéssel egyenlőnek” minősítette a Vatikán lépését. Gulbinowicz bíboros ügye „belevág bizonyos sebbe, de nem zárja be a témát” – írta Facebook-bejegyzésében Terlikowski, úgy ítélve meg, hogy megválaszolásra várnak az egyház életében korábban fontos szerepet betöltő wroclawi főpásztor kapcsolatrendszerével összefüggő további kérdések is.

(MTI)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2020. november 10. 09:48
Nekem elég nehezen hihető, hogy egy 15 éves fiúnak ha megrázza, hogy kikezd vele egy másik férfi, akkor 30 évet vár, hogy pereljen... Általában 15 éves fiúk már nem szende, ártatlan szüzek.. Mindenesetre ha a pap tényleg ilyet tett egy rábízott gyerekkel, akkor nem méltó a papságra és az ország törvényei szerinti büntetést is meg kell hogy kapja.
még fokozza
2020. november 08. 17:05
Mégis mit vár aki a plébánosokban hisz?
Salamander
2020. november 07. 14:01
"Gulbinowicz 30 évvel ezelőtt molesztálta az akkor 15 éves védencét". Azért csak sikerült előkaparni egy réges régen elévült ügyet egy LENGYEL KATOLIKUS klerikussal kapcsolatban. Vicc: jó lenne, ha ezt a háttérhatalmi struktúrát jól seggberúgná valaki.
Box Hill
2020. november 07. 10:02
Az egyházak a kommunisták kiszolgálóitól se szabadultak meg, a pedofiloktól miért kellett volna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!