Lejárt az etiópiai lázadóknak adott ultimátum – a miniszterelnök eltökélt

2020. november 17. 09:14

Abij Ahmed leszögezte: a határidő lejártával Addisz-Abeba be fogja tartatni a törvényeket.

2020. november 17. 09:14

Lejárt az etióp kormánynak a tigréi erőkhöz intézett háromnapos, megadásra felszólító ultimátuma – derül ki az etiópiai miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzéséből. A bejelentést a tigréi erők vezetői egyelőre nem kommentálták, elemzők mindazonáltal a konfliktus súlyosabbá válását sem zárták ki. Eközben a kormány vészhelyzeti csoportja azt közölte, hogy a hadsereg precíziós légicsapásokat hajtott végre Tigré tartomány fővárosa, Makelle környékén, hozzátéve, hogy a műveleteknek nem voltak polgári célpontjai.    

A több mint ötmillió lakosú Tigré tartományban a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) vette át az uralmat több mint egy héttel ezelőtt. A TPLF nem ismeri el Abij Ahmed kormányát. A lázadók katonai létesítményeket támadtak meg, és tüzérségi fegyvereket, valamint más hadi felszereléseket zsákmányoltak a hadseregtől. A kormány válaszul fél évre rendkívüli állapotot hirdetett a térségben, és hadműveletet indított.    

A hét végén a TPLF beismerte, hogy rakétákkal támadta a szomszédos Eritrea területét is, mert szerinte az eritreai főváros melletti repülőteret etiópiai katonák is használják. A lázadók a múlt héten rakétacsapást mértek az etiópiai Amhara állam két repülőterére is azért, mert csapatokat vezényelt Tigrébe a központi kormány erőinek támogatására. A Suna szudáni hírügynökség szerint már csaknem 25 ezer etióp menekült Szudánba a harcok elől. Demeke Mekonnen etióp külügyminiszter hétfőn Ugandában és Kenyában folytatott megbeszéléseket, amelyek célja kormánya álláspontjának az ismertetése volt a belső konfliktusról. A felkelők évtizedekig meghatározó szerepet töltöttek be az ország politikai életében. Abij Ahmed 2018-as megválasztásakor léptek ki az etiópiai kormánykoalícióból.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!