Bolsonaro megmondta a braziloknak, hogy ne hisztizzenek a vírus miatt

2021. március 05. 20:24

Mindeközben a dél-amerikai országban rekordot döntött egy nap alatt a betegség miatt elhunytak száma.

2021. március 05. 20:24
null

Jair Bolsonaro, Brazília elnöke korábban is folyamatosan ellenezte a brazil államok kormányzói által bevezetett járványügyi korlátozásokat. Véleménye szerint ugyanis az ezekkel járó gazdasági károk jóval súlyosabbak lesznek, mint a vírus által okozott nehézségek.

Stop hiszti

Csütörtökön azonban most minden eddiginél keményebb kijelentést tett a brazil államfő, amikor kritizálta egyes államok döntését a korlátozások fenntartásával kapcsolatban. Mint mondta:

Hozzátette: „Meddig fogtok még otthon maradni és zárva tartani mindent? Senki sem bírja már ezt. Sajnáljuk a halálokat, de megoldásra van szükség.”

Az erős kijelentésekre azután került sor, hogy Brazíliában szerdán megdőlt az egy nap alatt elhunytak száma 1699 halállal. A dél-amerikai ország egészségügyminisztériumának adatai szerint eddig összesen több mint 260 000-en haltak bele a betegségbe, amely az Egyesült Államok után a legtöbb áldozatot jelenti.

Nem hagyták szó nélkül

João Doria, São Paulo kormányzója, aki már korábban is kritizálta Bolsonarot a járványkezelés miatt, felháborodott az elnök kijelentésén. Mint mondta, Bolsonaro elnök egy „őrült ember”, amiért a kormányzókat és polgármestereket támadja azért, mert azok oltóanyagot vásárolnának. Hozzátette „Brazíliának sajnos két vírussal is meg kell küzdenie: a koronavíriussal és a Bolsonaro-vírussal is”.

Nyitókép: EVARISTO SA / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2021. március 07. 01:58
Helyes! Nálunk mikor nyitnak?
VeJoLa
2021. március 06. 11:42
ELFOGADOM A KORMÁNY INTÉZKEDÉSEIT, a kompetencia is, a felelősség is az övé az ügyben! DE: nagyon szeretném, ha bátor lenne, és szakítana a BigPandémia BigNarrációjával: lockdown!! maszk! oltáskényszer! vakcinaútlevél! Csak feltételezés a hatékonyságuk! (!!!) A járványok előbb-utóbb maguktól is elmúlnak! Ezt elő lehet segíteni a védőoltásokkal, de elég lenne a betegekre jobban odafigyelni, az életnek pedig mennie kellene tovább!
duzur
2021. március 06. 08:47
Remélem ezt azok is megszívlelik, akik már belepusztultak az eltúlzott fertözésbe... Nem tudom, Mon most épp mi a népszerü, mert ez már többször változott : Komolyan kell-e venni ezt a veszélyt vagy helyesebb, ha nem sokat foglalkozunk vele. Persze a legokosabb, a "helyén kezelni", a baj csak az, hogy még a szakértök se tudják, hogy a mutánsoknak, hol a helye. Ausztriában, egyre több fiatal kerül a kórházakba, súlyos Coviddal...
zara
2021. március 06. 00:24
igaza van, lezárások nem mentenek meg senkit max egy pár hónapra... sőt a vakcinák is csak addig érnek valamit ameddig jön egy mutáció amire nem jó, és ez csak idő kérdése....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!