Európai Parlament: Európa az LMBTI-emberek szabadságzónája

2021. március 11. 18:54

Az Európai Parlament pénteken nagy többséggel elfogadott határozatában a LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) emberek szabadságzónájává nyilvánította az Európai Uniót.

2021. március 11. 18:54
null

„A brüsszeli testület határozata válasz arra, hogy LMBTI-jogok területén egyes tagállamokban – mindenekelőtt Magyarországon és Lengyelországban – visszalépés tapasztalható” – írta az EP sajtóközleménye.    

Magyarország és Lengyelország a pellengéren

A határozat emlékeztetett:

Lengyelországban száznál is több régió, megye és önkormányzat fogadott el határozatot arról, hogy területük mentes az LMBTI ideológiától.

Bár az Európai Bizottság elutasította az LMBTI-ellenes lengyel városok testvérvárosi programokra beérkezett pályázatait, a képviselők szerint további lépéseket kell tenni: többek között a kötelezettségszegési illetve az uniós alapértékeket óvó 7-es cikk szerinti eljárást, valamint az unió költségvetésének védelméről szóló rendeletet is fel kell használni a jogsértő tagállamok ellen.    

Az uniós törvényhozó testület hangsúlyozta azt is, hogy az LMBTI közösségek helyzete Magyarországon is egyre romlik:

Nagykáta városa tavaly novemberben a lengyel példát követve betiltotta az „LMBTI-propaganda terjesztését és népszerűsítését” az önkormányzati intézményekben.

A magyar alkotmány tagadja a nembináris személyek létezését

„Emellett a magyar országgyűlés alkotmánymódosítása figyelmen kívül hagyja a transznemű és nem bináris személyek létezését, és korlátozza a családi élethez való jogukat. Egy másik magyar törvény megfosztja az élettársi kapcsolatban élő párokat az örökbefogadáshoz való jogtól” – fogalmazott a határozat.    

A nemzeti hatóságoknak az EU-ban mindenütt védeniük kell, és elő kell mozdítaniuk az egyenlőséget és az alapvető jogokat mindenki számára, beleértve az LMBTI közösségek jogait is" – hangsúlyozták a képviselők.    

Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet: a határozat egyrészt csúsztatásokat tartalmaz, másrészt „visszaél az egyenlőség és a szabadság eszméivel”.    

Leszögezte, hogy „Magyarország nem fogad el olyan erőszakos ideológiai kinyilatkoztatásokat, amelyek a társadalom alappilléreit kezdik ki, és fenyegeti a gyermek egészséges fejlődését”. A képviselő hozzátette: mindenfajta diszkriminációt és erőszakot el kell ítélni, bármilyen kisebbségről legyen is szó.

Brüsszelnek nincs beleaszólása abba, ki mit gondol a családról

„Semmi sem indokolja, hogy egyes kisebbségek esetében ezt külön hangsúlyozzuk. Ez a határozat nem más, mint egy újabb ideológiai erőszakoskodás, ami kirekeszti azokat, akik egy adott világnézeti felfogással nem azonosulnak” – húzta alá.    

Hidvéghi rámutatott: „minden tagállam maga dönti el, hogy mit gondol a családról és a házasságról, és ebbe Brüsszelnek nincs beleszólása. A magyar álláspont a biológiai törvényszerűségből indul ki, amit azonban az uniós parlament rögtön homofóbnak és intoleránsnak bélyegez. Mi nem asszisztálunk ehhez a társadalomátalakító kísérlethez, ezért ahogy eddig mindig, most is a határozat ellen szavaztunk” – nyilatkozta a képviselő.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pzoli
2021. március 12. 17:34
A keresztény hitünk ellen való! Támadás a hagyományaink ellen. Egy református lelkész leírta ez támadás a keresztény vallás ellen.
bpe
2021. március 12. 16:23
az eu k̶l̶í̶m̶a̶v̶é̶s̶z̶h̶e̶l̶y̶z̶e̶t̶e̶t̶ 2slmbtqqia-szabadságzónát hirdetett, amiből akár hatékony kerítést is építhetne a határára, de ő inkább karantént akar egyes országai köré, akik ezt a remekspontán fejlövést néhány ezer évnyi vallási meggyőződésre tekintettel opponálni kényszerülnek. "Család (szlovákul Čeľadice) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Neve a szláv cseléd = rab, szolga szóból származik, eredetileg valószínűleg szolgálók települése volt." a család így lesz ideológiák rabja, ennyike. #acsaládazcseléd
Crusader
2021. március 12. 14:38
Mit hőzöngenek ezek a selejt buzik? Úgy is megdöglenek a hiv-ben vagy szifiliszben..
ksara
2021. március 12. 14:03
Milyen kis ügyesek. Migrik után most a ratyikat állítják be gyalognak a játszmában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!