Izraelben elítélték, a palesztinok üdvözölték a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatát

2021. március 03. 18:52

Izraelben elítélték és antiszemita indíttatásúnak bélyegezték, a palesztinok viszont üdvözölték a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által indított vizsgálatot a palesztin területeken elkövetett háborús bűncselekmények ügyében.

2021. március 03. 18:52
null

Az izraeli vezetők, a politikai pártok jelentős része, valamint a ciszjordániai telepesek képviselői közleményekben ítélték el a vizsgálat indításáról szóló hágai döntést.    

Izrael nézőpontja

„Ma este megtámadták Izraelt” – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök. „Az elfogult hágai bíróság olyan döntést hozott, mely az antiszemitizmus és a képmutatás sűrítménye. A nácik zsidó nép elleni szörnyűségei megismétlődésének megakadályozására létrehozott törvényszék most a zsidó nép állama ellen fordul. Természetesen egy szót sem szól a valóban háborús bűnöket elkövető Irán, Szíria és más diktatórikus rendszerek ellen” – tette hozzá, és fogadkozott, hogy mindent elkövet a határozat visszavonásáért.    

„Nem fogadjuk el a polgáraink védelme érdekében gyakorolt jogunk és kötelességünk elleni érvelést. Izrael erős, zsidó és demokratikus állam, amely megvédi magát, és szükség esetén képes kivizsgálni is magát” – hangsúlyozta Reuven Rivlin államfő.    

„Büszkék vagyunk katona fiainkra és lányainkra, gyermekeinkre, akik nemzedékről nemzedékre falként őriznek minket rosszakaróinkkal szemben. Éberen fogunk vigyázni rájuk, hogy a határozat eredményeként ne érje őket kár” – tette hozzá.    

„Fatou Bensouda főügyész hivatali időszaka végén politikai döntést hozott, megkísérli kijelölni az elsődleges prioritásokat utódja munkába állása előtt, eszközzé alakítja a bíróságot a szélsőségesek számára, és támogatást nyújt a terrorista és az antiszemita szervezeteknek” – vélekedett Gabi Askenázi külügyminiszter.    

„Abszurd döntésről van szó, melyről ordít a képmutatás és az antiszemitizmus, s melynek előre látható a végkimenetele” – ostorozta a határozatot Avigdor Liberman, a jobboldali, nacionalista és liberális Izrael a Hazánk párt elnöke.    

Az izraeli a világ legetikusabb hadserege, és továbbra is az marad.

Semmiféle álvizsgálat nem akadályozhatja meg Izraelt abban, hogy megvédje állampolgárait” – tette közzé véleményét a Naftali Bennet vezette Jobbra nevű jobboldali párt.    

Nicán Horovic, a baloldali liberális Merec párt elnöke viszont az izraeli politikai élet jobboldali szereplőit okolta a történtekét. „A telepesek és a jobboldal Hágába vonszolja Izraelt. A telepes-építkezések folytatása és az annektálással való fenyegetőzés bajba keveri és háborús bűnök elkövetőjévé teszi Izraelt” – közölte.    

Az érem másik oldala

A Palesztin Hatóság üdvözölte a hágai döntést. „A nyomozás a palesztinok azon törekvését szolgálja, hogy felderítsék, és igazságot szolgáltassanak az azt megérdemlő palesztin népnek” – hangsúlyozta a hatóság külügyminisztériumának közleménye.    A Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezet, a Hamász is köszöntötte a nyomozás megindítását. „A mi ellenállásunk jogos, és célja népünk védelme” – mondta Hazem Kasszem, a Hamász szóvivője az esetleg a Hamász ellen is megkezdhető nyomozásra utalva.    

A ynet elékeztetett arra, hogy a vizsgálat keretében valószínűleg nem csak az izraeli hadsereg esetleges háborús bűneit fogják kutatni, hanem a palesztin szervezetek által elkövetett bűncselekményeket is, például a rakétakilövéseket Izrael polgári települései ellen.    

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Kína azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falfirka
2021. március 03. 20:07
hát kedves zsidók, most már nem ti vagytok az áldozatok és a kedvencek. az új kedvenc a nigger és a migri. ezért nyaljátok fényesre Orbán seggét, mert ha nem ő lesz jövőre az a sors vár rátok, mint nidermüllernél.
MayorAnna
2021. március 03. 19:16
Ahol apartheid van-ott apartheid van. Dél-Afrikában sikerült fölszámolni, fölkészül Izrael.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!