A magyar sajtó szabadságáért aggódik az Európa Tanács

2021. március 30. 11:17

A dokumentum szerint Magyarországnak „mellőznie kellene a gyűlöletkampányokat”.

2021. március 30. 11:17
null

A Dunja Mijatovic emberi jogi biztos jegyezte, március 15-én véglegesített dokumentum szerint szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében – idézi a dokumentumot a Népszava. Arról is írnak, hogy az NMHH döntéshozó testülete, a Médiatanács tisztán politikai testületnek tekinthető. Ennek a testületnek úgy van lehetősége a médiatartalmak vizsgálatára és szankciók meghozatalára, hogy az erről szóló törvény nem sorol fel világos paramétereket arra, mi számít jogsértésnek.

A Facebook „cenzúrázási gyakorlatának” vizsgálatára az  Igazságügyi Minisztérium által tavaly felállított Digitális Média Szabadság Bizottság jogkörei szintén ködösek a dokumentum szerint.

A jelentés – amelyet Varga Judit igazságügyi miniszterrel; Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével, Karas Mónikával, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökével; valamint Kozma Ákos ombudsmannal készítettek el – külön kitér a járványügyi veszélyhelyzet során meghozott kormányzati döntésekre, elsősorban a rémhírterjesztés szankciójára. Mint olvasható, tavaly 134 esetben indítottak az új büntető törvénykönyvi passzus alapján eljárásokat, és bár ezek többségét végül megszüntették, az eljárások nagy száma önmagában alkalmas lehet a szólásszabadság korlátozására.

A dokumentum leszögezi: bár a fizikai erőszak egyelőre nem fenyegeti az újságírókat, nem zárható ki, hogy az egyes gyűlöletkampányoknak végül ilyen hatása lesz. A jelentés javaslatokat is tesz a felsorolt anomáliák megszüntetésére, egyebek között a gyűlöletkampányok mellőzésével.

Nyitókép: Samir Yordamovic / Anadolu Agency / AFP

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pitypangocska
2021. március 30. 21:32
A vakcinabeszerzés nem lenne fontosabb ügy???? Van még valaki, aki hisz ennek a söpredéknek?
egyvilág
2021. március 30. 20:40
A nép és a sajtó pártosságáról: https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT102_2020-04-30.shtml#partatlansag
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 30. 17:41
"fizikai erőszak egyelőre nem fenyegeti az újságírókat, nem zárható ki, hogy az egyes gyűlöletkampányoknak végül ilyen hatása lesz" Nem lennék most Fekete Szamuely Győr András helyében. Kipécézte magának az EU!
DoomGuy
2021. március 30. 16:54
Lapozzunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!