Elítélte a fegyveres konfliktusokat, és méltányos vakcinaelosztást kért a pápa

2021. április 04. 14:34

Ferenc pápa szerint „vakcina-internacionáléra” van szükség, az egyházfő beszédében támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára, és elítélte a világban zajló fegyveres konfliktusokat.

2021. április 04. 14:34
null

Ferenc pápa elítélte, „botrányosnak” nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést, és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől a koronavírus ellen abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a Szent Péter-bazilikában.

A pápa szerint „vakcina-internacionáléra” van szükség

Bezédében arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert – mint mondta – őket még inkább sújtja a járvány. Úgy vélte, „vakcina-internacionáléra” van szükség, vagyis a nemzetközi közösségnek el kell köteleznie magát az oltóanyagok méltányos megosztására a szegényebb országokkal.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsája helyett idén is a bazilikában mondta el olasz nyelvű húsvéti üzenetét, amelyet a Vatikán interneten keresztül közvetített. Az egyházfő már az első mondatban hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nagyon súlyos gazdasági és társadalmi válságot teremtett, amely mindenekelőtt a „törékenyebbeket” sújtotta. Ezért botrányosnak nevezte a vészhelyzet ellenére zajló fegyveres konfliktusokat, valamint a fegyverállomány növelését.

Az egyházfő támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára

Az egyházfő beszédében említette a betegeket és azokat, akik a pandémiában szeretteiket veszítették el. Támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára, ellátáshoz való jogot mindenkinek. Megemlítette azokat, akik munkájukat veszítették el a járvány miatt, a nehézségbe került családokat, az emberi kapcsolatoktól megfosztott, magánytól szenvedő fiatalokat.

A pandémia, sajnos, drámaian növelte a szegények számát, ezrek elkeseredettségét”

– mondta Ferenc pápa.

 

A világ konfliktusok, feszültségek sújtotta térségeinek sorát Haitivel kezdte, támogatását fejezve ki az erőszak uralta sziget lakosainak. Hasonlóképpen méltatta a demokrácia mellett elkötelezett fiatalokat Mianmarban. Köszönetet mondott a háború és szegénység elől menekülőket befogadó Libanonnak és Jordániának. Békét sürgetett Szíriában és békét a „botrányos csendtől” övezett Jemen számára, valamint fegyverletételt Líbiában.

A pápa elítélte a fegyveres konfliktusokat

Párbeszédet és békés együttélést sürgetett az izraeliek és a palesztinok között. Megemlékezett Irakról, ahol nemrég járt, megemlítette az erőszak és terrorizmus sújtotta afrikai térségeket. A Kelet-Ukrajnában és Hegyi-Karabahban fogságba esettek szabadon engedését és hazatérését sürgette.

Túl sok a háború, túl sok az erőszak még a világban!

– hangoztatta Ferenc pápa, aki szerint „le kell győzni a háborúzás mentalitását”. Emlékeztetett arra, hogy április 4. a taposóaknák elleni világnap. A világban a húsvétot ünneplő keresztények szabad vallásgyakorlását szorgalmazta.

Keddtől újranyitják a Szent Péter teret és a bazilikát is

A beszéd után a katolikus egyházfő latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló hagyományos Urbi et Orbi áldását. Vasárnap délelőtt a pápa a bazilikában mutatta be az ünnepi misét, de azon a járványügyi korlátozások miatt csak kétszáz ember vehetett részt. Jelen volt a kopt ortodox egyház képviselője és II. Karekin örmény pátriárka küldötte is.

A Szent Péter tér is le volt zárva, bár a közelben lakó rómaiak, gyerekkel sétáló családok és kerékpárosok is megpróbáltak bejutni a Vatikánba. Ferenc pápa interneten mondja el rövid húsvéthétfői beszédét is. Keddtől újranyitják a Szent Péter teret és a bazilikát is, a járványkorlátozások azonban április végéig érvényben maradnak.

(MTI)

Címlapkép: MTI/AP/Pool/Filippo Monteforte

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagy AG
2021. április 04. 21:01
Azért sokat mondó dolog, hogy vakcina internacionálé jut eszébe egy pápának. Nem ökumené vagy universalis szó jut az eszébe hanem egy a kommunisták által forgalomba hozott fogalom.
Bell & Sebastian
2021. április 04. 19:41
így van ezzel / van az a rész
Bell & Sebastian
2021. április 04. 19:39
Méltóság A fodrász, mint tudjuk, hozott anyagból dolgozik, mármint a lockdown -mentes időkben. Valahol Szt. Péter utóda is van ezzel. De azért a helyében megkeresném a Frigyládát és megtekerném a piros telefont hogy tanácsot kérjek arra az esetre, ha ezzel a módszerrel nem sikerül kiirtani a lakosság felét. Mert félő, hogy pont azok mennek a levesbe Isten teremtményei közül, akik erre a legkevésbé méltók. Akik napi kapcsolatban vannak ezzel a betegséggel, azok mondják, hogy a mentális állapot sokat számít, nemcsak a küzdés során, hanem az utórengések feldogozásánál is, nesze neked nyugati orvoslás egyenlő tüneti kezelés. Van a rész a közös bűnbánatban, hogy nem vagyok rá méltó, hogy hajlékomba jöjj. Tényleg nem. De csak egy szóval mondd!
mokány
2021. április 04. 19:15
Az apokalipszis (Jelenések Könyve) szerint nemcsak az emberek egyéni élete, hanem az emberiség történelme is keresztút lesz. Libolsi utóplához csatlakozni több mint naivság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!