Nem tudták eladni a Picasso-képet, ezért találhatták meg a lopott műveket

2021. június 29. 14:44

Megtalálták az athéni Nemzeti Galériából kilenc éve ellopott Pablo Picasso- és Piet Mondrian-festményt – jelentették be kedden a görög hatóságok.

2021. június 29. 14:44
null

A 16,5 millió euróra (5,8 milliárd forint) becsült piaci értékén kívül a görögök számára nagy érzelmi értéket is jelentő Picasso-képre, a Női fej című 1939-es kubista festményre, valamint Piet Mondrian holland festő Szélmalom című, 1905-ben készült képére egy raktárban bukkantak Keratea faluban, Athéntól 45 kilométerre délkeletre.

Mindössze hét perc alatt lopták el a remekműveket

A Görögország legnagyobb állami műgyűjteményében 2012 januárjában rafináltan előkészített, vakmerően végrehajtott lopás mindössze hét percig tartott. Akkor azt feltételezték, hogy két férfi hajtotta végre a bűncselekményt, de az ügyben végül csak egy 49 éves görög férfit vettek őrizetbe.

A feltételezett tettesek kivágták keretükből a vásznakat és sietve megléptek velük.

Ellopták a Moncalvo néven is ismert Guglielmo Caccia 16. századi itáliai művész egy vázlatát is, de az megrongálódott, és a betörők eldobták. Piet Mondrian festményét is megrongálódva találták meg hétfőn Kerateában.

Picasso adománya volt a mű a görög államnak

A képek megkerülését bejelentő keddi sajtótájékoztatón Lina Mendoni kulturális miniszter „különleges napról, a nagy öröm és érzelem napjáról” beszélt. Hangsúlyozta, hogy 

Picasso művét lehetetlen lett volna értékesíteni, mivel hátoldalán felirat jelzi, hogy az az alkotó személyes ajándéka a második világháborúban a nácikkal szembeszegülő görög népnek. 

Picasso 1949-ben adományozta a képet a görög államnak. A lopást követő vizsgálat feltárta, hogy a biztonsági rendszert több mint egy évtizede nem korszerűsítették, a múzeum több tere fedésben volt a kamerák előtt, a riasztórendszer silány minőségű volt és gyakran minden ok nélkül megszólalt.

Átverték at őröket, és kereket oldottak

A biztonsági őrök megtévesztése céljából a betörők előzőleg maguk is többször aktiválták a riasztót, amelyet a személyzet végül kikapcsolt, és az őrök már csak akkor vették észre a tolvajokat, amikor a mozgásérzékelő a távozásukat jelezte. A bűnözők elemeltek egy második Mondrian-festményt is, de azt menekülés közben elejtették.

A rendőrség februárban kezdte újra a nyomozás a festmények után, miután szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy

a tolvajoknak sosem sikerült eladni a feketepiacon a képeket, amelyeknek így még Görögország területén kell lenniük.

A görög Nemzeti Galériának nagy gyűjteménye van posztbizánci görög műalkotásokból, egy kisebb kollekciója reneszánsz művekből és néhány El Greco-festménye. A múzeum márciusban nyílt meg újra kétszeres kapacitással egy 59 millió euróba (húszmilliárd forint) kerülő nagyszabású renoválás után.

(MTI)

Fotó:ARIS MESSINIS / AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2021. június 29. 15:24
KÜLÖNBET HÁNYOK
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!