Trópusi vihar nehezíti Haitiben a földrengés túlélőinek megtalálását

2021. augusztus 17. 12:51

Lesújtott a Grace nevű trópusi vihar keddre virradóan a két nappal korábban földrengés sújtotta Haitira, ami nehezíti a rengés túlélői utáni kutatást – jelentették hírügynökségek.

2021. augusztus 17. 12:51
null

Az erős szél kísérte heves eső áradást okozott legalább egy helyen a szigetországban, a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra lévő Les Cayes városban, ahol a földrengés is a legsúlyosabb károkat okozta.

Akár 38 centiméternyi eső is eshet a karib-tengeri országban a vihar elvonulásáig, emiatt várható még árvíz másutt is

– jelezte előre az amerikai hurrikánközpont. A polgári védelem hétfő esti beszámolója szerint a 7,2-es erősségű földrengésnek már 1419 halálos áldozatát tartják nyilván. A sérültek száma eléri a 6900-at. A polgári védelem 13 694 megsemmisült lakóházról és épületről, összedőlt iskolákról, kórházakról, templomokról és szállodákról tájékoztatott.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások.

A 2010-es földrengés szinte teljesen elpusztította a sűrűn lakott főváros egy részét, 222 ezren haltak meg, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Haiti még nem kászálódott ki a tizenegy évvel ezelőtti földrengésből, de szigetországot koronavírus-járvány is sújtja, a bűnbandák közötti erőszak visszájára fordította a gazdasági növekedést, július 7-én pedig meggyilkolták Jovenel Moise államfőt, ami politikai válságba sodorta a szigetországot.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Joseph Odelyn

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!