Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Ferenc pápa fogadta Joe Bident

2021. október 29. 16:11

Az amerikai elnök a G20-csúcstalálkozóra érkezett Rómába.

2021. október 29. 16:11
null

A Vatikán összefoglalója szerint szó volt a Föld védelme és gondozása melletti közös elkötelezettségről, a pandémia miatti egészségügyi helyzetről és a Covid-19 járvány elleni fellépésről, a menekültekről, valamint a migránsok ellátásáról is. A felek érintették az emberi jogok védelmét, beleértve a vallási és lelkiismereti szabadságot. A közlemény hozzátette, hogy a vatikáni találkozók témái között szerepeltek az aktuális nemzetközi politikai kérdések, a béke előmozdítása a politikai párbeszéd eszközeivel, és a szombaton Rómában kezdődő G20-csúcs programja is.

Joe Bident és kíséretét, köztük Antony Blinken külügyminisztert, először Ferenc pápa, majd Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár fogadta, és jelen volt a vatikáni diplomáciát vezető Paul Richard Gallagher érsek is. A Fehér Ház közleménye szerint a Pietro Parolin bíborossal tartott megbeszélésen az amerikai elnök köszönetet mondott azért a munkáért, melyet a Vatikán folytat az igazságtalanul bebörtönzöttek érdekében, kiemelve a Kubában és Venezuelában fogva tartottak ügyét. Ferenc pápa és Joe Biden találkozója hetvenöt percig tartott. 

Biden a második katolikus elnök, aki az egyházfővel találkozott John Fitzgerald Kennedy után, akit 1963-ban XXIII. János pápa fogadott. Joe Biden ötven járműből álló konvojjal hajtott be a pápai államba. Amikor megérkezett az Apostoli Palota belső udvarára, elsőként azt mondta, örül, hogy ismét visszatérhetett a Vatikánba. Korábban 2015-ben és 2016-ban, más delegációk tagjaként látogatott a pápai államba.

Másokat is fogadott a pápa

Az amerikai elnök látogatását a vatikáni tudósítók tiltakozása kísérte, mivel a korábbi szokással ellentétben nem engedélyezték részvételüket a pápai audiencia elején és végén. Kizárólag az elnököt kísérő néhány amerikai újságíró lehetett jelen az ajándékcserén: a CNN tudósítója beszámolója szerint Joe Biden a „béke legnagyobb harcosának” nevezte a pápát. Az olasz sajtó vatikáni tudósítói precedens nélkülinek nevezték, hogy a hosszúra nyúlt vatikáni látogatás miatt Joe Biden egyórás késéssel ment tovább az elnöki palotába Sergio Mattarella olasz államfőhöz. Azt követően Mario Draghi miniszterelnökkel tárgyalt. 

Az amerikai elnök a világ tizenkilenc, gazdaságilag legfejlettebb országa és az Európai Unió vezetői szombaton kezdődő kétnapos csúcstalálkozójára érkezett Rómába. Biden többek között Emmanuel Macron francia elnökkel, Boris Johnson brit kormányfővel és Angela Merkel leköszönő német kancellárral tart kétoldalú találkozót.A csúcsra Rómába érkezett Jair Bolsonaro brazíliai elnök, Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Ferenc pápa csütörtök kora délelőtt a dél-koreai elnököt, Mun Dzse Int fogadta.

Róma városában a legmagasabb biztonsági készültség lépett életbe, több metróállomást is lezártak. A találkozóra nyolcszáz újságíró akkreditáltatta magát. A csúcsot kísérő utcai megmozdulásokat csütörtökön a római diákok indították el, akik „rájuk figyelő és jövőjüket védő” politikát sürgettek a világ vezetőitől.

(MTI)

Nyitókép: Handout / Vatican Media / AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dicsértessék
2021. október 30. 06:39
Az abortuszról nem esett szó?
intersziti
2021. október 29. 19:52
"béke legnagyobb harcosának" - na ebben speciel igaza van. Opus pacis.
Akitlosz
2021. október 29. 19:29
A Vatikán direkt tervezi alá időben a találkozókat, hogy a vendégek roppant fontosnak és megtiszteltnek érezhessék magukat, hogy a pápa több időt szánt rájuk "az eredetileg tervezettnél".
Harangláb
2021. október 29. 19:25
Joe Biden esetében külpolitikai sikernek számít már az is, ha tisztában van azzal, melyik országban van éppen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!