Legalizálná az osztrák kormány az eutanáziát

2021. október 23. 19:59

Krónikus vagy halálos beteg felnőtt veheti igénybe, ehhez két orvossal kell konzultálnia, akiknek tanúsítaniuk kell, hogy az illető képes saját döntései meghozatalára.

2021. október 23. 19:59
null

Az osztrák szövetségi kormány törvénytervezetet nyújtott be annak érdekében, hogy a súlyosan beteg felnőttek számára legálissá tegyék az eutanáziát – írta a Reuters az osztrák kancellária szombaton közleményére. Az új törvény meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a jövőben lehetséges lesz az asszisztált öngyilkosság, miután az osztrák alkotmánybíróság tavaly decemberben meghozta döntését, amely szerint az eutanázia tiltása alkotmányellenes, mert sérti az ember önrendelkezési jogát.

Az új törvény lehetővé teszi, hogy krónikus vagy halálos beteg felnőttek igénybe vegyék az eutanáziát, ehhez két orvossal kell konzultálniuk, akiknek tanúsítaniuk kell, hogy az illető képes saját döntései meghozatalára. A 12 hetes haladékot is be kell tartani, amely a betegség végső fázisában lévő betegek esetében két hétre csökkenthető.

(Fotó: Mentőautó viszi Eluana Engalrót, amikor a kómában levő nőt Leccóból Udine város La Quiete klinikájára szállítják 2009. február 2-án. Az olasz nő 1992-ben, egy autóbalesetet követően mélykómába esett. 17 évnyi vegetatív állapot után testét leveszik a gépről és hagyják meghalni - közölte a család ügyvédje, miután az édesapa évekig elhúzódó pert nyert meg, állítván, hogy ez leánya akarata. MTI/EPA/STEFANO CARDINI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. október 25. 11:59
Sok minden őrültség jön Nyugatról, de ezzel maximálisan egyetértek!!! A kedvenceinket sem hagyjuk szenvedni, csak embertársainkat akik mondjuk a vizsgálatok, és kezelések tortúráján túl, a halálos kórtól csontsoványra fogyva, emberi méltóságuktól megfosztva lebegnek élet, és halál között, mert nem számíthatnak egy jótékony kézre, aki kifejezett akaratuk alapján átsegítené őket...
Ninini
2021. október 24. 14:48
Megfelelő szabályozással és maximális kontroll mellett támogatom.
Senye Péter
2021. október 24. 08:52
Valamikor a nyomor végső fázisa volt a tehetetlen öregek 'megétetése' vagy a Büdös barlangba küldése. Most már a legcivilizáltabb országok teszik?.
villogókékfog
2021. október 23. 22:47
Remek, pusztuljatok. Csak az a baj, hogy helyetekre egy kalifátus rendezkedik be. Jut eszembe. nem eme alibi miatt csaptatok birodalmtakhoz? Mocsadékok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!