Oltási igazolások ezreit hamisították Svájcban

2021. december 24. 07:39

Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.

2021. december 24. 07:39
null

Oltási igazolások ezreit hamisították az északkelet-svájci Sankt Gallenben - közölte a kanton vezetése csütörtökön. A tájékoztatás szerint okirathamisítás gyanúja miatt indult nyomozás magánkézben lévő koronavírus-tesztközpontok munkatársai ellen. Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.    

A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják.

Ugyanakkor azokat is börtön, illetve pénzbírság fenyegeti, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért.  Sankt Gallen kanton vezetése egyben hangsúlyozta, hogy az illegálisan kiállított igazolásokat érvénytelenítik.    

Sankt Gallen 61 százalékos átoltottsággal a svájci kantonok között az utolsók között van. Az alpesi országban az átoltottság aránya nagyjából 67 százalék. A 8,6 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 1 227 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 056-an hunytak el a kórban.

(MTI)

Fotó: Christof STACHE / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. december 25. 12:14
A vakcina-apartheid gyalázatos dolog! Nemcsak azokat kellene megbüntetni, akik illegális eszközökkel próbálnak kibújni alóla, hanem azokat is, akik bele akarják kényszeríteni az embereket! - De leginkább senkit se kéne. Az oltásnak szigorúan magánügynek kellene maradnia, mindenféle kényszer és retorzió nélkül. Az állam feladata csak a lehetőség biztosítása! Így nem lenne értelme az efféle hamisításoknak se.
feketeöves nirvana
2021. december 25. 08:16
Gondolom svájci óra szerű pontossággal tették. :)
mokány
2021. december 24. 18:38
Amióta nem fluei Klaus vbezeti a svájciakat , bekövetkezett az , amitől mingig óvva intette őket. Elvesztették függetlenségüket . A V4-ek lettek a demokrácia utolsó bástyái .
Imike1975
2021. december 24. 10:40
Bezzeg Svájc! Bezzeg a fényességes Nyugat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!