Lányként utalt transz fiára a kanadai férfi, elzárást kapott

2021. március 19. 16:02

A bíró azt is kimondta, hogy a szülőknek „kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermekük nemi identitását,” mert ha ezt nem teszik meg az „családon belüli erőszaknak” minősül.

2021. március 19. 16:02
null

Robert Hoogland elvált, kanadai férfi március elején kapott elzárást, mert a bíróság felszólítása ellenére a lányának nevezte biológiailag nőnemű kiskorú gyermekét – számol be az esetről a Post Millenial. Mint írják: a férfi ezzel megsértette a bíróságot, ezért kezdeményezték a letartóztatását.

A volt feleség engedélyezné a lányuk „nemváltását”,  a kanadai törvények értelmében pedig egy szülő beleegyezése is elegendő a beavatkozás megkezdéséhez. A férj szerint azonban a lánynak összetett problémái vannak, amit nem old meg a visszafordíthatatlan következményekkel járó hormonterápia.

Iskola versus szülők

A férfi szerint lánya azután kezdett transz identitást felvenni, hogy az iskola propagandavideókat mutatott neki a nemváltásról és gender-pszichológushoz küldték. Az iskola ezt azután tette, hogy a gyermek fiúkkal barátkozott, és rövidre vágatta a haját. Az apa elmondta, hogy a gyermeke korábban hajlamos volt szélsőséges érzelmi hullámzásra, szinte betegesen szerelmes volt két férfi tanárában, és öngyilkossági gondolatokkal küzdött.

A Columbia államban található általános iskola fiúként kezdte kezelni a gyermeket, új nevet adtak neki, sőt még az évkönyvben is hímneműként utaltak rá, azonban ezt nem közölték a szülőkkel. Az iskolának külön gender-pszichológusa van, akihez Hoogland is elment a gyermekkel. A pszichológus azt tanácsolta, hogy a pubertáskorban levő lánynak írjanak elő tesztoszteron kezelést. Az anya és a lány is aláírták, hogy elfogadják, hogy a terápia kísérleti, az apa viszont tiltakozott, és inkább más megoldást szeretett volna találni a problémára.

Apa hallgasson

A férfi bíróságra vitte az ügyet, ahol a bíró kimondta, hogy az apának nincs beleszólása az ügybe, és a tizennégy éves gyermek megkaphatja a tesztoszteron kezelést. A bíró azt is kimondta, hogy a szülőknek „kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermekük nemi identitását,” mert ha ezt nem teszik meg az „családon belüli erőszaknak” minősül.

– mondta Hoogland.

A hírhedt Bill C-16

A bíróság azt a rendeletet hozta a férfi ellen, hogy ha nőneműként utal a lányára, akkor börtönbüntetést fog kapni. Ez azért lehetséges mert a kanadai Bill C 16 gyűlöletbeszédnek nyilvánította azt, ha valaki egy egyénre nem az ő választott neme szerint utal. Ez volt az a törvény, amely ellen Jordan B. Peterson  a 12 szabály az élethez című könyv ismert szerzője is kampányolt. 

A Post Millenial emlékeztet: a nemi zavarral küszködő gyerekek hormonkezeléséről 2020 végén jött ki az első hivatalos kanadai tanulmány, amely a Tavistock nevű gender-klinikának az adatait elemezte. A tanulmány hatalmas botrányt robbantott ki, ugyanis kiderült, hogy 2011 és 2020 között drasztikusan megnövekedett azoknak a lányoknak a száma, akiknek hormonkezelést írtak elő. Az adatok szerint a pubertást blokkoló kezelés nem segítette a betegek mentális egészségét, sőt a legtöbb beteg a hormonkezelés után depressziósabb lett mint előtte.Azonban a tanulmány ellenére továbbra is gyerekek tömegeit küldik nemváltó terápiákra.

Robert Hoogland az év elején egy meghallgatás során a lányának nevezte a gyermekét, mire március negyedikén elfogató parancsot adtak ki ellene és börtönbe vitték. A férfi a kiengedése után úgy döntött; folytatja a bírósági harcot, de attól tart, hogy a gyermeke kezelése már annyira előrehaladott, hogy kedvező döntés után se lehetne visszafordítani.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: WIktor Szymanowicz / NurPhoto / AFP

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kriszta67
2021. március 20. 16:24
Milyen lehet az anyja ennek a szerencsétlennek? Vajon irigy a lányára és ezért akarja tönkretenni, vagy meg akarja mutatni milyen haladó trendinő? Én neki is adnék némi tesztpszteront.
Trüpéma
2021. március 20. 13:15
Az egész nyugati pszichológia emberkísérlet, ördögi alapokkal, nem csak a tesztoszteron-kezelés. Nem tudom elítélni azokat, akik a gyermekük védelmében ilyen helyzetben erőszakhoz folyamodnak. Hiszen önvédelemről, az ártatlanok, gonosz által rászedhető személyek megóvásáról beszélünk. Elsősorban azonban mégis Jézus tanácsát helyezném előtérbe (keresztényként, keresztények számára): "Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba!" (Máté 10,23a) Gyermekesek! Kanadát elhagyni! Ha valaki mégis harcolna, akkor is kockáztatja, hogy "aki karddal él, kard által vész el...", így gyermeke oltalmazó nélkül marad!
Lenyeg Telen
2021. március 20. 09:14
Mengele csak kezdő ipari tanuló volt ezekhez a retardál barmokhoz képest...
néhai Ch.Pilot
2021. március 20. 00:51
Sátánista Canada.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!