Átneveztek egy J. K. Rowling nevét viselő brit iskolai házat az írónő „transzfóbiája” miatt

2022. január 06. 19:59

Az oktatási intézmény közleménye szerint „számos kérés” érkezett a diákoktól és a munkatársaktól az ügyben.

2022. január 06. 19:59
null

Átneveztek egy korábban J. K. Rowling nevét viselő iskolai házat egy brit gimnáziumban, mégpedig az írónő „transzfóbnak” minősített megszólalásai miatt – írja a Sky News.

Az essexi Boswells School hat tanulóháza híres brit állampolgárok nevét viseli, ezek közül a vörös ház például a Harry Potter-regényfolyam szerzőjének vezetéknevét. Most azonban kiderült, hogy az iskolában nem éppen akarják elfogadni Rowling véleményét, ugyanis az oktatási intézmény közleménye szerint „számos kérés” érkezett a diákoktól és a munkatársaktól ennek felülvizsgálatára – az írónő korábbi, transzneműekkel kapcsolatos meglátásai miatt.

Az ebben a kérdésben vallott nézetei nem egyeznek az iskolánk politikájával és meggyőződésével, miszerint ez egy olyan hely, ahol az emberek szabadok lehetnek

 – hangzott az érvelés.

J. K. Rowling régóta kritizálja feminista szempontból a transzmozgalmat, rendszerint kiállva azon alapelv mellett, hogy az ember nemét biológiai neme határozza meg, és hogy a biológiai nők nők, a magukat nőnek képzelő férfiak pedig nem nők, hanem férfiak. 

 feminista szempontból a transzmozgalmat, rendszerint kiállva azon alapelv mellett, hogy az ember nemét biológiai neme határozza meg, és hogy a biológiai nők nők, a magukat nőnek képzelő férfiak pedig nem nők, hanem férfiak. 

Nyitókép: Tolga Akmen / AFP 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2022. január 08. 07:16
Soha egyetlen konyvét nem olvastam, nem érdekel harry potter..de ezek utan kenytelen leszek. Ez az asszony háborus hős, minden tiszteletem az övé.
C.Dömötör
2022. január 07. 20:26
https://images.squarespace-cdn.com/content/v1/5c4b50703c3a5399055a8a68/1640366076726-CL91LISG8GA6HLIVGMOC/122621.jpg
Reszelő Aladár
2022. január 07. 12:54
Igen, ha Rowlingot elüldözik Angliából, akkor látjuk szívesen Magyarországon. És nem az elvei miatt, amiből sokkal nem értünk egyet, hanem azért, mert őt tényleg üldözik: az elveiért.
patkánynak sem nevezhető férgek
2022. január 07. 11:01
Ebből konkrétan hol van, hogy az író szerint HP transz nő vagy hasonlók? Az a baj a geci egybites proli fajtáddal, hogy ti utáltok mindenkit, aki nem olyan szűklátókörű, mint ti, és ráadásul folyamatosan hazudtok, mint most is ..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!