Újabb konzervatív képviselők kezdeményeztek bizalmi szavazást Boris Johnson ellen

2022. február 02. 19:24

A brit miniszterelnök iránti bizalom azért rendült meg, mert kiderült, hogy a kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány alatt bevezetett korlátozások idején rendszeresen partikat rendeztek.

2022. február 02. 19:24
null

A kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője csatlakozott szerdán ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja bizalmi szavazás elrendelése Boris Johnson miniszterelnök ellen. Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányába keveredett, miután az elmúlt hetekben a brit sajtó kiderítette, hogy

a londoni kormányfői hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap szerdán további ilyen esetekről közölt értesüléseket. A lap szerint Johnson tavaly januárban ugyanaznap két ilyen rendezvényen is jelen volt, 2020 novemberében pedig saját rezidenciáján tartott zenés partit. Ez a rendezvény azon a napon volt, amikor Johnson egykori rendkívül befolyásos főtanácsadója, Dominic Cummings lemondott tisztségéről. 

Cummings belső hatalmi viszálykodások után, 2020. november 13-án haraggal távozott a Downing Streetről, és azóta többször is megfogalmazott különböző vádakat Johnsonnal szemben. A járványügyi korlátozások idején tartott Downing Street-i partik ügyében is többször megszólalt. Saját blogján megjelent minapi bejegyzésében például azt írta: a kormányfőt annak idején ő személyesen figyelmeztette, hogy a miniszterelnöki hivatalban rendezett bulik törvénysértők, de „Johnson csak legyintett”.

Az ügyben vizsgálat indult, amelynek e héten ismertetett előzetes összefoglalója szerint tizenhat ilyen rendezvény volt a Downing Streeten a zárlatok idején. Az ügyben külön rendőrségi vizsgálat is folyik.

A botrány hatására a londoni alsóház konzervatív frakciójának több tagja bizalmi szavazást kezdeményezett Johnson ellen,

és ehhez szerdán további tory képviselők is csatlakoztak. Benyújtotta erre irányuló hivatalos kezdeményezését mások mellett Tobias Ellwood, a brit védelmi minisztérium volt államtitkára, az alsóház védelmi bizottságának jelenlegi elnöke is.  Ellwood azzal indokolta lépését, hogy „eljött az ideje az ügy rendezésének”, annál is inkább, mivel a konzervatív képviselőket „rettenetes helyzetbe hozza”, hogy állandóan a történtek védelmére kell kelniük. 

Legalább egy tucat képviselő csatlakozott a Johnson elleni bizalmi kezdeményezéshez

Ugyancsak benyújtotta szerdán a kormányfő elleni bizalmi szavazást kérő levelét Sir Gary Streeter, aki harminc éve alsóházi képviselő. Streeter közölte: nem tartja összeegyeztethetőnek a brit lakosság által a zárlatok alatt tanúsított, sokszor fájdalmas áldozathozatalt a Downing Streeten dolgozók hozzáállásával. 

Csatlakozott a Johnson ellen bizalmi szavazást kérő konzervatív képviselőkhöz szerdán a 32 éves Anthony Mangnall, az egyik legfiatalabb tory képviselő is. Mangnall azzal indokolta döntését, hogy nem tudja támogatni a továbbiakban Boris Johnsont, akinek „lódításai” beárnyékolják számtalan kiváló kormánytisztviselő munkáját. 

Ezzel tizenegyre emelkedett azoknak a konzervatív képviselőknek a száma, akikről saját elmondásuk alapján tudható, hogy kezdeményezték a Johnson elleni bizalmi szavazást,

de a folyamat titkos, így a valós szám egyelőre nem ismert. A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának – a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek – kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

Sir Graham Brady, a vezetőválasztási ügyekben is illetékes konzervatív párti frakcióbizottság elnöke azonban a konvencióknak megfelelően csak akkor áll a nyilvánosság elé, ha a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot, és Brady szerda estig nem jelezte, hogy ez megtörtént volna.

(MTI) 

Borítókép: MTI/AP/AFP pool

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. február 03. 09:31
Szóval... akik ott voltak a "bulin"... azok felnyomták Boriszt... és a helyére akarnak űlni... hát... az "angol urak módszere" egyre "kifinomultabbak"...
crydog
2022. február 03. 08:17
Sokat elmond a jelenlegi Britanniáról, hogy olyan valóban konzervatív miniszterelnökök után, mint Churchill, vagy a "Vaslédy" Thatcher, egy ilyen bohóc akadt csak, aki úgy táncol ahogy a libsik füttyentenek.. Nem csoda hogy az "őslakos" britek flusztráltak.
Tehetős Totó
2022. február 03. 04:45
...de nem azért, hogy rasszistázta a magyarokat, ugye? Holmi bulizásért. Csakhogy a Jóisten rejtőzködve büntet...
Tót Ottó
2022. február 02. 23:11
Nem tudom mi lenne nekünk jobb ,ki jöhet helyette...Arra emlékszem mekkora spanok voltak Trumppal...aztán az első volt aki Bidennek gratulált. Csak az menthetné meg, ha túszul ejtené Putyint a Kremlben :D:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!