Tálib küldöttség tárgyal Genfben humanitárius szervezetekkel

2022. február 08. 20:49

A svájciak hangsúlyozták, hogy ezzel még nem ismerik el a tálib vezetést.

2022. február 08. 20:49
null

Az afganisztáni tálibok küldöttsége tárgyal a héten Genfben humanitárius szervezetekkel és svájci diplomatákkal – közölte kedden az alpesi ország külügyminisztériumának szóvivője. A svájci tisztségviselő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tálib delegáció látogatása nem értelmezhető a 2021 augusztusában hatalomra került radikális iszlamisták rendszerének elismeréseként.

Mint mondta, a héten kerül sor a találkozóra a külügyminisztériumi delegációval, amelyben képviseltetik magukat a svájci fejlesztési ügynökség munkatársai, valamint a tárca békével és emberi jogokkal foglalkozó, illetve az ázsiai és csendes-óceáni térségért felelős részlegei. Mindemellett a tervek szerint találkozók várhatóak más európai országok, illetve humanitárius szervezetek, így például a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőivel is. A svájci ATS Keystone hírügynökség információi szerint a tizenkét fős küldöttséget Latifullah Hakimi mufti vezeti, aki az afgán védelmi tárca egyik magas rangú tisztségviselője, egyben a tálib mozgalmon belüli visszaélések kivizsgálásáért felelős bizottság elnöke.

A tálib küldöttség a Geneva Call nevű jogvédő csoport meghívására érkezett Genfbe. A Geneva Call, amely több éve tevékenykedik Afganisztánban, a nemzetközi humanitárius jog nem állami fegyveres csoportok általi betartása mellett kardoskodik. A svájci külügyminisztérium tájékoztatása szerint a zárt ajtók mögötti megbeszélések mindenekelőtt olyan kérdésekre összpontosítanak, mint a humanitárius szervezetek hozzáférése a rászoruló lakossághoz, valamint a humanitárius dolgozók védelme és az emberi jogok tiszteletben tartása. Napirendre kerül majd a konfliktus-övezetekben élő gyermekek védelme és az aknamentesítés is. 

„A párbeszéd elengedhetetlen a szigorúan semleges és pártatlan humanitárius küldetésünk teljesítéséhez. A héten tárgyalunk  az Iszlám Emirátus (Afganisztán tálibok által használt neve) magas rangú küldöttségével, és bízunk benne, hogy e megbeszélések építő jellegűek lesznek” – mondta az ICRC egyik szóvivője.

A tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta Afganisztánban mélyült a humanitárius válság, mert a nyugati országok – valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap – felfüggesztették a segélyek folyósítását, az Egyesült Államok pedig befagyasztotta az afgán központi bank számláit, a rajtuk tárolt mintegy 9 milliárd dolláros vagyonnal. Az afgán központi bank egyébként kedden közölte, hogy humanitárius segélyként 32 millió dollárt utaltak át számára.

(MTI)

Nyitóképen: Tálib harcosok. Fotó: Hector Retamal / AFP. Illusztráció.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2022. február 08. 23:37
Tárgyalni lehet, de én csak azután segítenék az afgánoknak, hogy megölték az utolsó tálibot is.
Zsolt75
2022. február 08. 22:13
Semmi gond. Tele vagyunk pénzzel. Mennyi kell?
Ezekiel2517
2022. február 08. 22:06
Csak félve kérdezem,gondoltak már rá,hogy a hasonszőrűjeiket/muhaha/pumpolják??? Amíg az emirátusok,meg az összes megalomán ,olajbanfürdő buckalakó sípályát épít a sivatagba,addig nekik is vinnyoghatnának a humanitárius katasztrófájukról...
Bitrex®
2022. február 08. 22:05
Aggyá pízt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!