Megkezdték a termelést a Tesla első európai gyárában

2022. március 22. 17:18

Elon Musk szerint minden Grünheidében gyártott kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé.

2022. március 22. 17:18
null

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.

A Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy „a német egység működik” – emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford, csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy „globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra” – mondta a kancellár.

„A Grünheidében gyártott minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé”

– hangsúlyozta Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója.

(MTI)

Nyitókép: PATRICK PLEUL / POOL / AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
savrena
2022. március 25. 10:27
Koronavirus, háború, aztán mégis rekordidő alatt felépült a gyár. Akkor, amikor a német autóipar járvány, chiphiány, kábelkorbácshiány miatt csak szenved. Tud valamit ez a Musk.
rollotomasi
2022. március 23. 15:25
Erről van itt nagyban szó, erről szól az elmúlt 15-20 év USA szarkeverése. Az összes stratégiai iparágban amerikai cégeket tesznek pole pozícióba, a fasz EU meg tapsikol hozzá. Amerikai az internet, amerikaiak a social media cégek, a tartalom és hírszolgáltatók, a keresőmotorok, a mesterséges intelligenciakutatás. Mekkora arculcsapás, hogy a Tesla Németországban épít elektromos autógyárat. Erről szólt a dízelbotrány. Először a Toyotát akarták kicsinálni az amcsik a gázpedál üggyel, meg a légzsákbotránnyal a komplett japán autóipart, aztán bedobták a dízelbotrányt, ugyanis rájöttek arra, hogy hagyományos vonalon sosem fogják lenyomni az európai autóipart. Persze kellett nekik egy szolgai EU vezetés, aki perek százait akasztotta a saját autógyárai nyakába, és kártérítés tízmilliárdokat fizettetett ki velük. És milyen érdekes: Amerikában kinőtt a semmiből 2-3 startup, mint a Tesla, a Lucid vagy a Rivian, hogy lenyomja a földre küldött klasszikus európai autógyárakat. Ugyanígy csinálták ki anno a Nokiát is, hogy legyen hely a Ifos számára, és mi ezt végignézzük és tapsolunk hozzá.
Szuper
2022. március 23. 10:22
Állítják elő az áramot és fűtenek az OROSZ gázzal! :-))))))))
fatman
2022. március 22. 23:18
Sztem meg bojkott minden amcsi termékre... Az egyetlen céljuk tönkrevágni Európát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!