A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A németországi orosz nagykövetség szerint egy rögtönzött robbanószerkezettel akarták elkövetni a támadást.
Oroszország németországi nagykövetsége bejelentette, hogy meg fog akadályozni minden olyan terrorcselekményt, amelyet orosz újságírók ellen terveznek.
„Május 6-án Berlinben megakadályozták,
hogy terrorcselekményt hajtsanak végre orosz újságírók és családtagjaik ellen”
– áll a jelentésben.
Hozzáteszik: péntek délután egy lakópark lakásának ablakát betörték egy utca felől dobott üveggel. A helyszíni szemlén a hatóságok gyanús, nagy méretű kannát találtak elrejtve, amely folyadékkal volt töltve. Valamint egy műanyag palackra és egy gázpalackra is bukkantak, amihez vezetékeket ragasztottak – írta a TASZSZ.
Az elmozdulásának veszélye miatt pedig úgy döntöttek, még a helyszínen hatástalanítják. Az orosz nagykövetség feljegyzést küldött az esetről a német külügyminisztériumnak, amelyben követeli az elkövető azonosítását.
Nyitókép: AFP