Nyakon szúrták a színpadon Salman Rushdie írót, mentőhelikopterrel vitték kórházba

2022. augusztus 12. 17:53

A Sátáni versek szerzőjére Irán több mint 3 millió dollár vérdíjat tűzött ki.

2022. augusztus 12. 17:53
null

Megtámadták Salman Rushdie írót New Yorkban, miközben előadást tartott – számolt be az AP News. A hírügynökség riportere szemtanúja volt annak, hogy egy férfi felrohan a színpadra a Chautauqua Intézetben, ütni és szúrni kezdi Rushdie-t rögtön azután, hogy felkonferálták. A BNO News Twitter bejegyzése szerint az író a nyakán kapott szúrást, mentőhelikopterrel szállították kórházba, az állapotáról azonban egyelőre többet még nem lehet tudni.

New York állam kormányzója sajtótájékoztatót tartott az ügyben, amelyben kifejtette, hogy Rushdie életben van, a kórházban gondoskodnak róla. Az író ügynöke hozzátette, hogy Rushdiet megműtik. 

Salman Rushdie Sátáni versek című könyvét 1988 óta betiltották Iránban, mert a muszlim konzervatívok azt istenkáromlásnak tartják, ugyanis szerintük tiszteletlenül ábrázolta benne az író Mohamed prófétát. Egy évvel később Irán néhai vezetője, Homeini ajatollah fatwát hirdetett Rushdie-ra. Irán több mint 3 millió dollár jutalmat ajánlott fel annak, aki megöli az írót. Bár iráni vezetők azóta többször is igyekeztek felülbírálni Homeini szavait, de sikertelenül. Azóta egy iráni iszlamista szervezet még a vérdíjat is felemelte 3,3 millió dollárra, azaz több mint egymilliárd forintra. A támadó motivációja egyenlőre ismeretlen.

Nyitókép: Twitter 

Összesen 230 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alaric
2022. augusztus 14. 19:27
Azért a jelek szerint van kivétel. A keresztények bűneit soroló könyvtárnyi irodalom láthatólag kedves a szívének. Jó olvasást, és vidám kereszténygyalázást. Csak egészen nyugodtan: nálunk nincs fatva és nem kenyerünk a késelés - bármi legyen is abban a könyvárnyi irodalomban.
Ödenburger
2022. augusztus 13. 09:11
Megint megy majd az okoskodás, hogy magányos elkövető, elszigetelt eset, nem ilyen a valódi iszlám stb. Pedig a valódi iszlám pont ilyen: fatvát végrehajtó harcos, és az őt támogató "csendes többség". Gyilkos egy szekta, és ekként is kellene bánni vele. Amíg a nyugati világ vezetői nem fogják fel, hogy mérsékelt mohamedán nem létezik, addig vesztésre állunk. Nota bene: A muszlim fanatikus elvágja a torkodat. A mérsékelt muszlim nem tenne ilyet - de azért örül neki!
flesh ripper
2022. augusztus 13. 08:03
Sokkal nagyobb gazemberek pedig, élnek, mint Marci Hevesen és pederaszta gyermekük mellett ünneplik 94-ik születésnapjukat és vígan terjesztik a világmételyt. Mellette, ez az ártatlan poétácska agymenése, nem érdemel ilyen értelmetlen kegyetlenséget!
ThuleanPerspective
2022. augusztus 13. 06:12
Amikor összecsap a multikulti. A vallásgyalázó liberalizmus ütközik az iszlámmal. Megérdemelte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!