Több százan tüntettek Tokióban pénteken a júliusban meggyilkolt volt japán miniszterelnök, Abe Sinzó jövő hétre tervezett állami temetése ellen tiltakozva.
A sajtónak nyilatkozó tüntetők egyebek között azt sérelmezték, hogy Abe háborús politikát folytatott, és hivatali ideje alatt jelentősen növelte a védelmi kiadásokat, ennek érdekében az alkotmányt is módosítani akarta.
A Japán miniszterelnöki posztját leghosszabb ideig – 2006 szeptemberétől 2007 szeptemberéig, majd 2012-től 2020-ig – betöltő Abe emléke a mai napig megosztja az embereket,
sokan hősként tekintenek rá, mások viszont úgy vélik, politikája visszalépést jelentett a szigetország militarista múltja felé.
Szintén sokakban ellenérzést váltott ki Abe és az országot 1945 óta csaknem megszakítás nélkül kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) sok tagjának kapcsolata az úgynevezett Egyesülés Egyházával. A politikus gyilkosa szintén azt vallotta, a miniszterelnökkel Abe és az egyház közötti kapcsolatok miatt végzett, s azt vetette az egyház szemére, hogy tönkretette a családját.
A japán kormánypárt belső felmérése szerint parlamenti képviselőinek csaknem fele kapcsolatokat tart fenn a dél-koreai székhelyű felekezettel. Szakértők szerint japán követői azért tesznek jelentős adományokat az egyház javára, hogy vezekeljenek Japánnak a Korea ellen elkövetett múltbeli bűneiért, köztük a félsziget gyarmatosításáért.
Kisida Fumio miniszterelnök nemrég megígérte, szakítanak az egyházzal.
Szerdán az állami temetés elleni tiltakozás jeléül egy férfi felgyújtotta magát a tokiói miniszterelnöki hivatal közelében, sokan a megmozdulásokra egyre inkább úgy tekintenek, mint az LDP elleni tiltakozásokra.
Abe családi temetését júliusban, pár nappal a halála után már megtartották egy buddhista templomban. Az állami temetés jövő héten lesz a tokiói Budokan harcművészeti arénában. Az eredetileg tervezett 249 millió jen (715 millió forint) helyett a japán kormány 1,6 milliárd jent (5,7 milliárd forint) fordít az állami temetésre a helyi sajtó szerint. Az erről szóló döntést a kabinet hozta meg, a parlament azonban nem hagyta jóvá.
(MTI)
Nyitóképen egy megemlékezés Abe Sinzó, Japán egykori miniszterelnökéről. Fotó: SAM PANTHAKY / AFP