DeSantis 7 százalékkal vezet Trump előtt a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben

2022. november 13. 22:38

A YouGov októberi felmérése még Trump tízszázalékos előnyét jelezte a floridai kormányzóval szemben, de úgy tűnik, azóta fordult a kocka.

2022. november 13. 22:38
null

Egy új országos felmérés szerint Ron DeSantis floridai kormányzó 7 pontos előnnyel vezet a korábbi elnökkel, Donald Trumppal szemben egy esetleges elnökjelölti előválasztási csatában. Ez az első ilyen felmérés a 2020-2024-es ciklusban, és az első olyan felmérés 2016 februárja óta, amely Trump a republikánus párton belüli gyengülését mutatja – írja cikkében a New York Post.

A YouGov pénteken közzétett felmérése szerint a republikánusok és az inkább

a Grand Old Party felé hajló bizonytalanok 42%-a DeSantist preferálja Trump helyett a párt 2024-es jelöltjeként,

míg a megkérdezettek 35%-a továbbra is a 45. elnök mellett áll.

A felmérés november 9-11 között, a keddi félidős választások utáni három napban készült, 1500 személy online megkérdezésével, ebből 413-an republikánusnak vagy inkább a republikánusok felé hajlónak mondták magukat. A teljes minta hibahatára 3 százalék.

Ez egyben azt is jelenti, hogy fordulat következett be októberhez képest, amikor amég ugyanez az közvélemény-kutató Trump tízszázalékos előnyét mutatta DeSantissal szemben.

Nyitókép: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
florin
2022. november 14. 14:53
Nem esik le a repülőgép lépcsőjén, nem kezel le árnyékemberekkel, nem pukizik nagyot a riport közben, nem simogat és ajánlgat hülyeségeket idegen kislányoknak, egyszóval ideális amerikai jelölt. Hajrá De Santis
dezodor
2022. november 14. 13:10
HA a republikánusoknak van egy csöpp eszük akkor DeSantist indítják.
gyaloggos
2022. november 14. 11:00
NINCS is miről beszélni! TRUMP ne erőlködjék tovább, TEGYE FÉLRE az egóját, mert SOKAT ÁRTHAT a republikánusoknak!
narmagi
2022. november 14. 08:42
Félő, ha DeSantis nyer az előválasztáson, Trump majd elindul függetlenként... Jobb lenne, ha Trump lenne az elnök és DeSantis az alelnök, a következő választás után 2 cukluson át DeSantis az elnök. 12 év alatt vissza lehetne fordítani ezt a sok elmebajt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!