EU-s korrupciós ügy: semmit nem tud Dobrev exkollégája a nála talált több százezer euró készpénzről

2022. december 14. 18:40

Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány az Európai Parlament körül: a bukott görög alelnök több százezer euróval nem tud elszámolni, közben a katari lobbihálózat egyre több részletére derül fény.

2022. december 14. 18:40
null
Greczula Levente László

Az év vége felé közeledve egyre nagyobb biztonsággal lehet kijelenteni, hogy nem az volt az idén elhangzott leghihetőbb válasz, amit Eva Kaili, az Európai Parlament felmentett alelnöke adott arra a kérdésre, hogy hogyan került a lakására majd’ egymillió euró készpénz, méghozzá olyan bankjegyek formájában, amiket előtte sehol nem használtak. Kaili ugyanis azt mondta, hogy fogalma sincsen. Esetleg a férjének lehet.

Ez egyre kevésbé tűnik valószínűnek. A belgiumi hatóságok az utóbbi napokban mind több részletet és szálat tártak fel az egész Európai Parlamentet és tágabb értelemben az európai politikát is megrázó korrupciós botrány kapcsán, s egyre inkább úgy tűnik, hogy Eva Kaili inkább afféle balek volt ebben a történetben, semmint a szálakat a háttérből mozgató nagy stratéga.

A szálak a Közel-Keletre vezetnek – részben Katarba, részben Marokkóba.

A gyanú szerint EP-képviselők egy csoportja tekintélyes csúszópénzekért cserébe lobbizott Brüsszelben és Strasbourgban a két arab országnak.

Eva Kaili csak az egyikük volt, méghozzá – az ügy szempontjából – jó eséllyel nem is a legnagyobb hal.

„Ajándékok” Marokkóból az EP-be

Erre a címre a dolgok jelenlegi állása szerint sokkal jobb esélyekkel pályázhat Pier Antonio Panzeri, egy egykori olasz EP-képviselő. A szocialista Panzeri más tevékenységei mellett – amik közé ironikus módon a korrupcióellenes küzdelem céljából alapított intergroupban való munka is tartozott – az Európai Parlament Magreb országokkal való kapcsolattartásért felelős delegációját vezette képviselőként, így elméletileg könnyen kapcsolatba kerülhetett későbbi megrendelőivel.

Panzeri és Kaili között az EP-frakció mellett – a bukott alelnök a patinás PASZOK tagjakét szintén a szocialista képviselőcsoport tagja volt – alighanem az olasz képviselő személyi asszisztense, Francesco Giorgi lehetett a kapocs. Giorgi két éve ugyanis feleségül vette Eva Kailit, ami legalább is arról tanúskodik, hogy azért vannak dolgok a világon, amiket az egykori EP-alelnök jobban szeret a pénznél. De azért azt sem veti meg: Kaili rajongása az euróbankjegyek és a fényűzés iránt már politikai karrierje kezdetén nyilvánvalóvá vált.

 

 

Panzerit magát a jelek szerint valamivel kevésbé vonzották a nagy összegek – ő egyszerűen odaadta a szolgálataiért cserébe kapott lét a feleségének és a lányának, akik néha maguk is részt vettek az egykori képviselő bizniszeiben. Az ügymenetnek – itt jön be a marokkói szál – az is a része volt, hogy

Panzeri „ajándékokat” továbbított az észak-afrikai ország varsói nagykövetségéről Brüsszelbe.

Ez a szóhasználat Panzeri lehallgatott telefonbeszélgetéseire volt jellemző – hogy az „ajándék” pontosan mi (vagy inkább: mennyi) volt, illetve hogy Marokkó lengyelországi nagykövete kinek a megbízásából adta át neki, még nem derült ki.

Sikeres lehetett a lobbi

Az viszont biztos, hogy a marokkói–katari hálózat kifejezetten hatékonyan működött az Európai Parlamentben. A Panzeri ügyében nyomozó olasz hatóságok szerint a hálózat legkorábban a tavalyi év elején kezdhette meg a működését, látványos eredményei viszont lehettek: az EU és Katar tavaly októberben például kötött egy olyan megállapodást, amely korlátlan légtérhasználatot engedélyezett a Qatar Airwaysnek az Európai Unió területén. Ez komoly versenyelőnyt jelent a katari nemzeti légicégnek – nem csak a regionális riválisaival, hanem az európai légitársaságokkal szemben is. Néhány EP-képviselő most azt kéri, hogy hozzák nyilvánosságra a tárgyalások részleteit, hogy kiderüljön, van-e köze a Katar által fizetett lobbistáknak az ügyhöz. Az mindenesetre biztos, hogy Kaili nemrég megdicsérte Katart, amiért sokat fejlődött a vendégmunkások jogbiztonságának garantálása terén.

Eva Kailin ez azonban már nem sokat segít, őt ugyanis sikerült tetten érnie a nyomozóknak,

ezt pedig még egy olyan, sokat látott paszokos politikusnak sem lesz egyszerű kimagyarázni, mint ő. Férjével együtt egy brüsszeli börtönben várják a folytatást – hamarosan minden bizonnyal Panzeri is csatlakozik majd hozzájuk.

Az ügynek még egyáltalán nem ez a vége, hiszen az még nem derült ki, hogy kik kaphatták Panzeritól az „ajándékokat”, mint ahogy az sem egyértelmű még, hogy pontosan honnan származnak a mások mellett Kailiék lakásán is fellelt vadonatúj euróbankjegyek – ezeket minden bizonnyal valamelyik euróövezeti ország nemzeti bankjától rendelték meg.

Elrepült a nagy kő Brüsszelben és Strasbourgban, s nem tudni, még hány EP-képviselőt talál meg. Az időzítés mindenesetre tökéletes: miközben a focivébé kapcsán a nyugati nyilvánosság – és az Európai Unió prominensei – egy tekintélyes része súlyos kritikákkal illeti a FIFA-t a korrupció miatt, végső soron az is kiderült, hogy akinek elég pénze van, az nem csak focivébét vásárolhat magának, hanem EP-alelnököt is.

A nyitóképen: Eva Kaili egy athéni sajtótájékoztatón, 2015-ben. Fotó: MENELAOS MYRILLAS / SOOC / SOOC VIA AFP

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rizsa
2022. december 15. 12:43
Ugyan már ! Hisz ott se volt .
Lajoss
2022. december 15. 08:10
Ahol nem Polt Péter a főügyész..
norbert1970
2022. december 15. 07:49
Mindenki nézzen körül otthonába hátha a Mikulás neki is vitt egy pár köteg Eurót. Más magyarázat nem lehet a dologra.
balbako_
2022. december 15. 07:21
Ez valami baloldali betegség lehet, mert Dobrev, Gyurcsány sem tud a választásokra amerikai dollármilliárdokról. Nem tud, egyszer csak ott volt a stelázsin.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!