Bűncselekménynek minősíti az abortuszt az új indonéz törvénykönyv

2022. december 06. 15:43

A házasságon kívüli szexuális együttlét pedig egy év börtönnel lesz büntethető.

2022. december 06. 15:43
null

Egyhangúlag megszavazta az indonéz parlament az ország gyarmatosításkori büntető törvénykönyvének régóta húzódó felülvizsgálatát kedden, amely egyebek között megtiltja a házasságon kívüli nemi kapcsolatot az indonéz állampolgároknak és az országba látogató külföldieknek.

Edward Hiraeij emberi jogi miniszterhelyettes közölte: a törvény egy éven belül biztosan nem lép hatályba, mert sok végrehajtási jogszabályt is el kell fogadni hozzá. Az új törvénynek az AP hírügynökség bírtokába jutott példánya szerint

a házasságon kívüli szexuális együttlét egy év börtönnel, a házasságon kívüli együttélés pedig hat hónap börtönnel büntethető.

Ezen bűncselekmények gyanújával csak az érintett hozzátartozójának rendőrségi feljelentése alapján lehet eljárást indítani. A fogamzásgátlás népszerűsítése és az istenkáromlás is törvénytelen lesz az új törvénykönyv szerint, sőt visszaáll a hivatalban lévő elnök és az alelnök, az állami intézmények és a nemzeti ideológia megsértésének tilalma is.

Más törvény is született

A hivatalban lévő elnököt érő sértésről csak ő maga tehet feljelentést, és a cselekmény akár háromévi börtönbüntetéssel is sújtható. A törvénykönyv az abortuszt bűncselekménynek minősíti,

de kivételeket tesz az életveszélyes egészségi állapotú anyák és a nemi erőszak esetében,

feltéve, hogy a magzat 12 hetesnél fiatalabb.

Több jogvédő csoport kifogásolt néhány cikkelyt, mert szerintük azokat túlságosan általánosan és homályosan fogalmazták meg, továbbá arra is figyelmeztettek, hogy az új törvénykönyv „normális emberi tevékenységeket” is büntet, ezenkívül veszélyeztetheti a véleménynyilvánítás szabadságát és a magánélethez való jogot.

(MTI)

A nyitóképen: Tiltakoznak az új törvénykönyv ellen. Fotó: BAY ISMOYO / AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2022. december 08. 00:20
"Több jogvédő csoport kifogásolt néhány cikkelyt" Egyre inkább úgy látom, hogy az ilyeneknek mára több a kára, mint a haszna, és ki kell alakítani egy olyan jogi és politikai szemléletet, hogy ezektől kell megvédeni a társadalmakat.
Upuaut
2022. december 07. 08:35
Remélem, az öntudatos ajrópéerek nem mennek oda turistáskodni. És véres lesz az olajuk és földgázuk, bár ebbel nem sokat exportálnak Ajrópába.
Cirbi
2022. december 06. 17:11
Majomhímlő mentes övezet lesz.
Dr. Greta Grünberg
2022. december 06. 16:53
A nőkhöz és a szülni képes dzsenderű személyekhez való szexuális céllal történő közeledést automatikusan és komolyan büntetni kellene. Az isztambuli egyezmény nevében a szex = erőszak, ezért tilos! A mesterséges megtermékenyítésé, a GMO ondósejteké, a hibridizált szülesztőállatoké a jövő. Sajnos a válltáskaszerűen hordható mesterséges méh még nagyon a jövő zenéje. Az erkölcsiségnek, az igazságosságnak pedig majd mindenkor ezekhez a viszonyokhoz kell alkalmazkodnia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!