Nem számítottak háborúra – egyre többen szerelnek le a német seregből

2023. január 06. 11:26

A katonák lelkiismereti okokra hivatkoznak.

2023. január 06. 11:26
null

A német hatóságok jelentése szerint az ukrajnai harcok kezdete óta ugrásszerűen megemelkedett a német hadseregből lelkiismereti okok miatt kilépők száma. Sokan azzal indokolták leszerelési kérelmüket, hogy nem számítottak háborúra.

Míg 2021-ben a Bundeswehr 201 katonája kérelmezte, hogy lelkiismereti okokból mentesítsék a szolgálat alól, tavaly ez a szám 951-re emelkedett

– közölte pénteken a Redaktionsnetzwerk Deutschland (RDN) médiacsoporttal a német szövetségi családügyi hivatal.

Megjegyezték: Németország 2011-ben eltörölte a kötelező katonai szolgálatot, a számadatok így a már hivatásos állományra épülő Bundeswehr katonáira vonatkozik.

„Könnyű kiutat kell kínálni a hadseregből azoknak a katonáknak”

Noha NATO-tagállamként Németország nem vesz részt a fegyveres konfliktusban, fegyverekkel ellátja Ukrajnát. Legutóbb páncélozott harckocsikat szállított a kelet-európai országnak.

„Könnyű kiutat kell kínálni a hadseregből azoknak a katonáknak, akik ezekben a világkatasztrófával fenyegető időkben arra jutnak, hogy nem akarnak lőni vagy megölni és megsebesíteni másokat” – mondta az RND-nek Michael Schulze von Glaßer, a Német Béketársaság politikai igazgatója.

Hozzátette: a Bundeswehr jelenlegi tagjai közül sokakat olyan ígéretekkel csábítottak a hadseregbe, amelyeknek semmi közük a valósághoz.

(MTI)

Nyitókép: FABIAN SOMMER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
klacus
2023. január 07. 09:24
A mai német hadseregtől csak vérszemet kap az ellenség. Mondjuk jó lenne ez a pacifista vonal, de mint tudjuk a germán szeret erőszakkal eljárni..
BlancoAgilon38
2023. január 06. 21:05
Ez lett az egykori kemény német seregből.
masikhozzaszolo
2023. január 06. 20:12
Szoktam látni, hogy az Európai Parlamentben, ha magyar a felszólaló, és magyarul szólal fel, csak beszélgetnek egymással, nem hallgatják a szinkront. Mondhat amit akar, nem érdekes. Most úgy néz ki eljutott a fordítás a németekhez. Nevezetesen, hogy a magyarok rendre élcelődnek a halott német katonákról, hogy kiesnek a szekrényből. Ez lehet az oka.
Odone Ricci
2023. január 06. 17:37
"Ez nem a mi háborúnk" - mondhatná Scholz is , de nem mondja. A német katonák inkább "lelkiismereti okokra" hivatkoznak, melyet nemzetközileg elfogadnak. Az idézett mondatot nem. Tehát: minden a kommunikáció. Most sok dislike-ot fogok kapni, de ez is a mi kirekesztettségünk oka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!