„Szeretem a magyar örökségemet” – mondta Jamie Lee Curtis az Oscar-díja után, nem tapsolták meg érte

2023. március 13. 10:38

Magyar mondókát énekelt, majd saját magyar örökségét emlegette az Oscar-díjat nyert színésznő – mire beállt a néma csönd.

2023. március 13. 10:38
null

A Mandiner korábban már beszámolt róla, hogy kiosztották az idei Oscarokat.

A legjobb női mellékszereplő kategória díját Jamie Lee Curtis kapta meg. Később a színésznő a backstage-ben elénekelt egy magyar nótát, majd kijelentette: „Szeretem a magyar örökségemet”.

Azonban erre nem reagált semmivel a közönség, beállt a néma csend. Erre meg is jegyezte Curtis: „A terem nagyon elcsöndesült”; végül a beszéde korábbi fordulataira visszautalva azzal fejezte be: „Please, don't cancel me” („kérem, ne töröljenek”).

Jamie Lee Curtis 1958-ban született a hollywoodi sztárpáros Tony Curtis és Janet Leigh gyermekeként. Tony Curtis szülei zsidó származásúak voltak, apja a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ópályiból, édesanyja a ma Szlovákiában található Nagymihályból származott, onnan vándoroltak ki az Egyesült Államokba.

A videót itt tudják megtekinteni, a mondókás, magyaros rész 5:30-tól kezdődik:

 

 

Jamie Lee Curtis egyébként két éve látogatott Mátészalkára, ősei nyomába eredve. Édesapja, Tony Curtis is többször járt a városban. Személyes relikviáiból kiállítást rendeztek be Mátészalkán, emellett a színészlegendáról kávézót is elneveztek. Jamie Lee Curtis, aki Magyarországon forgatott akkor a Borderlands produkció egyik főszereplőjeként, látogatásakor ezeket a helyszíneket is felkereste, valamint látogatást tett a helyi zsinagógában. 

 

Mátészalkára látogatott Jamie Lee Curtis

Mátészalkára látogatott vasárnap Jamie Lee Curtis színésznő, Tony Curtis lánya. A színésznő Hanusi Péter polgármester meghívására magánlátogatásra érkezett a szatmári régió fővárosába, ahonnan nagyszülei annak idején az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak - közölte Mátészalka önkormányzata vasárnap az MTI-vel. A közleményben felidézik, hogy Jamie Lee Curtis édesapja, Tony Curtis többször is járt a városban.

Nyitókép: PATRICK T. FALLON / AFP

Összesen 630 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mijjamano
2023. március 18. 10:41
Aki nem tud a felvidéken magyarölető Kohn Izidorról, (a hírhedt "cseh" tisztről) aki még puskatussal is megöletett 3000 mayar VISSZATELEPÜLNI szándékozót.
Belakiss
2023. március 15. 00:03
Aztán kiderült, hogy az egész kissé másképp történt.
KBA98
2023. március 14. 17:52
Thanks Jamie!
Wolfram004
2023. március 14. 10:55
"Jamie Lee Curtis büszke a magyar gyökerekre...". A magyar baloldal természetesen már ebből is megpróbál politikai tőkét kovácsolni. Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy a színésznő minden bizonnyal őket, a magyar baloldalt, azon belül is a DK-t értette ez alatt. Nem véletlen, hogy magukra ismertek a magyar gyökerek, a furcsa csak az, hogy ez esetben a wokik mégsem tapsoltak a kijelentésnek. Lehet, hogy máshogy értette? Hm...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!