Csökkenthetik a sorkötelezettség korhatárát Ukrajnában

2023. május 04. 20:34

A közlemény szerint ennek legfőképpen „praktikus okai” vannak.

2023. május 04. 20:34
null

„A Védelmi Minisztérium az Ukrán Fegyveres Erők felhívására közösen dolgozta ki a jogszabály-módosítási javaslatokat, amelyekkel 27-ről 25 évre csökkentik a hadköteles katonák nyilvántartásában szereplő állampolgárok korhatárát” – közölte a minisztérium sajtószolgálata az Unian hírügynökség szerint. A közleményben az áll: az, hogy az állampolgároknak minden évben el kell jönniük a területi toborzási központokba, többek között orvosi vizsgálatra, további pénzügyi költségekhez, az egészségügyi dolgozók megterheléséhez és az orvosi vizsgálatokra való sorban állás növekedéséhez vezet.

Míg a hadiállapot idején a kötelező katonai szolgálatra történő behívás nem történik meg.

„Másodszor, a hadiállapot idején a hadkötelesek katonai nyilvántartásában való hosszabb tartózkodás ahhoz vezet, hogy a mozgósítás során a hadköteles státusszal nem rendelkező, munkaképes állampolgárok jelentős része nem hívható be katonai szolgálatra” – tette hozzá a védelmi minisztérium.

***

Nyitókép: METIN AKTAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2023. május 05. 22:46
Zelenszkij is remegő kézzel oszt kitüntetéseket 14 éves gyerekeknek a bunker udvarán?
Igazszó
2023. május 05. 08:17
Helyes! Pusztuljanak!
bambuci
2023. május 05. 07:05
Szo szerint lenullazzak az ukrán lakosságot megkönnyítve a lengyelek dolgát hogy bekebelezzek.
Proxima Centauri
2023. május 05. 06:10
Ahogy a (szerb) példa mutatja, már egy 14 éves is képes lőni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!