Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Romániában nagykoalíció működik, amelyet időről időre megújítanak.
A Nemzeti Liberális Pártban (PNL), de a szociáldemokraták (PSD) körében is felmerült, hogy a közelgő kormányfőcsere nyomán megalakuló új kabinetben megszereznék maguknak a jelenleg RMDSZ-es miniszter által vezetett környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti tárcát. Sajtóértesülések szerint ebben az esetben a magyar érdekvédelmi szövetség a koalíció elhagyása mellett döntene – számolt be tömören hétfő délután az erdélyi Maszol a legfrissebb romániai politikai fejleményekről.
A lap megkereste ezzel kapcsolatban Csoma Botondot, a párt képviselőházi frakcióvezetőjét, aki nem kívánta kommentálni az értesülést.
A stiripesurse.ro honlap szerint azonban a szövetség berkein belül többségben vannak azok, akik a koalícióból való kilépést szorgalmaznák abban az esetben, ha a miniszterelnök-csere nyomán felálló új kormányban elvennék az RMDSZ–től
Az események hátteréhez hozzátartozik, hogy Romániában a koalíció olyan konstrukcióban működik, hogy bizonyos időközönként cserélik a miniszterelnököt. Ez legközelebb június elsején lesz esedékes, Nicolae Ciucát egy új szociáldemokrata kormányfő fogja váltani (valószínűleg Marcel Ciolacu), amennyiben a kormánykoalíció két nagyobbik pártja betartja a másfél évvel ezelőtt kötött megállapodást.
Sajtóértesülések szerint a PSD és a PNL is megszerezné magának a környezetvédelmi minisztériumot.
A magyar párt eddig teljesítette kormányzati feladatait, egyetlen olyan ok sincs, amiért a szövetség kezében az eddigi három helyett csupán két minisztérium maradjon, és ezáltal megtűrt koalíciós partnerré váljon. Ezért is távoznának a kormányból.
(A nyitóképen Kelemen Hunor, a párt elnöke látható)
Nyitókép: MTI/Kiss Gábor